Turi Géza Dávid bombagólt lőtt születésnapján, a mezőny legjobbja lett – Feröer veretlen az NL-ben!

Emlékezetessé tette a 25. születésnapját Turi Géza Dávid. A magyar fővárosban született, feröeri válogatott középpályás a Kazahsztán elleni idegenbeli Nemzetek Ligája-mérkőzésen szemkápráztató gólt szerzett, mellyel 2–0-ra alakította az állást. Ráadásul a Sofascore osztályzatai alapján a mezőny legjobbjának is megválasztották.
Bár Feröer a biztosnak tűnő előny ellenére végül nem tudta elhozni a három pontot Asztanából, a döntetlennel négy forduló után is veretlen maradt, és a második, rájátszást érő helyről várhatja a novemberi utolsó két fordulót.

Kevés futballista mondhatja el magáról, hogy a 25. születésnapján válogatott mérkőzésen bombagólt szerez. Turi Géza Dávidnak azonban október 6-án ez is összejött. A középpályás a Kazahsztán–Feröer-szigetek Nemzetek Ligája-mérkőzés 63. percében óriási gólt lőtt, amellyel csapata 2–0-ra vezetett Astana Arenában.


A látszólag kényelmes kétgólos előny ellenére a mérkőzés végjátéka drámai fordulatokat hozott a feröeriek számára. Mindössze két perccel Turi látványos találata után, a 65. percben Martin Agnarsson megkapta második sárga lapját, ami után a játékvezető kiállította.
A emberhátrányba kerülő vendégek ellen a kazah válogatott azonnal átvette az irányítást: a 68. percben Serhiy Malyi 17 méter kapáslövése talált utat a kapufa segítségével a kapuba. Majd 8 perccel később ismét az északiak hálójában kötött ki a labda: Samorodov bal oldali beadására Laumhauge rosszul mozdult ki, így Alip a kapust megelőzve 8 méterről az üres kapuba fejelte a labdát.

A 85. percben az első kazah gól szerzője, Malyi is begyűjtötte második sárga lapját, és a kiállítás sorsára jutott, így mindkét együttes tíz emberrel fejezte be összecsapást. Noha a feröeri csapat kétgólos vezetést engedett ki a kezéből, az idegenbeli pontszerzés kulcsfontosságúnak bizonyulhat a csoport második hely szempontjából.

Háromszázalékos esélyből védhetetlen gól

A 63. percben Turi olyan helyzetből próbálkozott, amely a lövés pillanatában a statisztikai modell szerint mindössze 0,03-as xG-értéket, vagyis körülbelül 3 százalékos gólszerzési esélyt hordozott.

Magyarul: száz, nagyjából hasonló helyzetből átlagosan mindössze három végződne góllal.

Turi azonban nem átlagos befejezést választott. A Grimsby Town középpályása tökéletesen találta el a labdát, amely 17 méterről a hosszú felső sarokba vágódott. A lövés minőségét jól mutatja a 0,72-es xGOT-érték is: miközben a helyzet önmagában mindössze háromszázalékos gólesélyt jelentett, a kaput eltaláló lövés helye és kivitelezése alapján már jóval nagyobb valószínűséggel végződhetett góllal.

Éppen ez az, amit a nyers xG önmagában nem mutat meg: Turi egy nehéz helyzetből olyan lövést hozott ki, amelynél a kivitelezés szinte tökéletes volt, a kazah kapusnak pedig esélye sem maradt a hárításra.

Turi lett a mérkőzés legjobbja a Sofascore-nál

A magyar származású játékosnak a gólja mellett hat védekező megmozdulása, négy szerzett labdája, valamint két-két szerelése, tisztázása és blokkolt lövése is volt, így a Sofascore értékelése szerint 8,2-es osztályzattal a mérkőzés legjobb játékosa lett.

Az élmezőny:

  1. Turi Géza Dávid – 8,2
  2. Jóannes Bjartalíð – 8,1
  3. Nuraly Alip – 7,8

Stabilitás és elit társaság: Turi a feröeri válogatott élmezőnyében

Turi nemcsak ezen a találkozón volt meghatározó alakja a feröeri együttesnek: a Nemzetek Ligája eddigi négy mérkőzésén egyaránt kiegyensúlyozott, jó játékkal segítette a csapatot. Az összesített Sofascore-rangsor alapján a 25 éves középpályás a válogatott második legjobb játékosa eddig a sorozatban, akit csupán az Olaszországban, a Serie B-ben szereplő veronai csapatkapitány, Andrias Edmundsson előz meg.

Az élmezőny:

  1. Andrias Edmundsson – 7,40
  2. Turi Géza Dávid –7,18
  3. Jóannes Bjartalíð – 7,18

A kanadai táblázat élén

A 25 éves játékos a szeptemberi és októberi NL-mérkőzések mindegyikén kezdőként lépett pályára, és négy mérkőzés alatt egy gól és egy gólpassz áll a neve mellett. A mostani találata mellett Moldova ellen tizenegyest is kiharcolt, amelyet Viljormur Davidsen értékesített. Ha ezt a kiharcolt büntetőt gólpasszként számítjuk, akkor Turi jelenleg két gólhoz járult hozzá közvetlenül, amivel vezeti a feröeri válogatott kanadai táblázatát.

HelyezésJátékosGól + Gólpassz (Összesen)
1.Turi Géza Dávid2 (1+1)
2.Adrian Justinussen1 (1+0)
2.Áki Samuelsen1 (1+0)
2.Viljormur Davidsen1 (1+0)
2.Petur Knudsen1 (1+0)

Feröer és a Nemzetek Ligája: D ligából a B liga kapujáig?

Az európai szövetség által 2018-ban útjára indított Nemzetek Ligája első kiírásában a szigetországiak még a legalacsonyabb szinten, a D ligában kezdték meg szereplésüket, ám gyorsan bizonyították kinőtték ezt a szintet: a 2020/21-es szezonban veretlenül, három győzelemmel és három döntetlennel behúzták a csoportjukat, így kiharcolták a feljutást a C ligába.

Az északiak egy szinttel feljebb újoncként sem ijedtek meg a feladattól. A 2022/23-as kiírásban parádés skalpot gyűjtöttek, amikor hazai pályán 2–1-re legyőzték a csoportfavorit Törökországot, és végül nyolc ponttal (két győzelem, két döntetlen, két vereség) magabiztosan megőrizték tagságukat. A 2024/25-ös sorozatban aztán hat egységet gyűjtve ismét stabilan megtartották a helyüket a harmadik vonalban.

Most azonban minden eddiginél jobb eredmény elérése lebeghet a szemük előtt. A 2026-27-es kiírásban négy forduló után még veretlen szigetországiak a csoport második helyéről várhatják a folytatást, így minden esélyük megvan arra, hogy történetük eddigi legjobb NL-szereplését produkálva akár a B ligába való feljutásért harcolhassanak.

A C divízió C3-as csoportjának állása a 4. forduló után:

  1. Szlovákia – 10 pont (9–2)
  2. Feröer-szigetek – 4 pont (5–5)
  3. Moldova – 4 pont (3–8)
  4. Kazahsztán – 2 pont (5–7)

Ha a feröerieknek sikerül megtartaniuk ezt a pozíciót, az osztályozót érne a B liga egyik csoportnegyedikével – vagyis karnyújtásnyira kerülnének attól a mezőnytől, ahol jelenleg a magyar válogatott is szerepel.

Novemberben dől el minden

A sorsdöntő mérkőzésekre novemberben kerül sor:

November 13. – 5. forduló
Moldova–Kazahsztán 18:00
Szlovákia–Feröer-szigetek 20:45

November 16. – 6. forduló
Feröer-szigetek–Moldova 16:00
Kazahsztán–Szlovákia 16:00

Turiék számára különösen az utolsó forduló lehet kulcsfontosságú: ha november 16-án saját közönségük előtt legyőzik Moldovát, 99%-os valószínűséggel a történelmi második helyen zárják a csoportkört.

A „feröeri Pirlo” Angliát is meghódítja: álomgól, elismerések és új szerződés Grimsbyben

A 25 éves középpályás nemcsak a nemzeti csapatban, hanem angol klubjában, a League Two-ban szereplő Grimsby Townban is pályafutása legjobb időszakát éli. Turi kiváló augusztusi teljesítményének, megbízható mezőnymunkájának és fontos gólpasszainak köszönhetően elnyerte a Grimsby Townnál a Hónap Játékosa díjat.

Szeptember 12-én pedig eljött a pillanat, amelyre Turi Géza Dávid több mint másfél éve várt: a Bristol Rovers elleni 2–0-s győzelem során 51. angliai mérkőzésén lépett pályára, és megszerezte első gólját a szigetországban. A találat az asztanai gólhoz hasonlóan bombagól volt: a középpályás mintegy 27 méterről vállalkozott lövésre, és a labdát tökéletesen eltalálva a bal felső sarokba bombázott. A kapusnak esélye sem volt a hárításra.

A helyzet a lövés pillanatában mindössze 0,02-es xG-értékkel rendelkezett, vagyis a statisztikai modell alapján körülbelül 2 százalék volt a gólszerzés valószínűsége. A találat látványosságát mutatja, hogy bekerült az EFL hétvégi öt legszebb gólja közé, ahol a Championship, a League One és a League Two hétvégi találatai közül emelték ki a legjobbakat. A szurkolók a teljesítménye alapján a „feröeri Pirlo” becenévvel illették.

Az angol negyedosztályban Turi 7 mérkőzésen lépett pályára a szezonban, 1 gólja és 1 gólpassza van, miközben minden mérkőzést kezdőként játszott végig.

A sikeres időszak szeptember 16-án újabb fontos állomással folytatódott: a Grimsby Town hivatalosan bejelentette, hogy meghosszabbította Turi Géza Dávid szerződését. Az új megállapodás 2028-ig szól, és további egyéves opciót is tartalmaz. David Artell, a Grimsby Town menedzsere a klub hivatalos oldalán méltatta a játékos fejlődését:

„Géza rengeteget fejlődött, mióta nálunk játszik, és meggyőződésünk, hogy jelentős potenciál van benne a további előrelépéshez.”

Vérbeli focista dinasztia

Turi Géza Dávid sportolói pályafutása szorosan kapcsolódik a családi háttérhez. Édesapja, idősebb Turi Géza, a magyar labdarúgás ismert, és elismert alakja, aki kapusként a Zalaegerszeg 2002-es bajnokcsapatának volt a tagja. Az idősebb Turi 2006-ban költözött Feröerre, ahol a GÍ Gøta, a Víkingur Gøta és a KÍ Klaksvík színeiben négyszeres bajnok, négyszeres kupagyőztes és háromszoros szuperkupa-győztes lett.

A sport iránti elkötelezettség a család többi tagjánál is megjelenik: Géza Dávid testvére, Fanni, a feröeri női élvonalban szereplő KÍ Klaksvík kapusa, és már ő is feröeri bajnoki címet ünnepelhetett.

Egy család, két generáció, egy közös cél

Turi Géza Dávid számára az elveszített két pont ellenére is emlékezetes marad a 25. születésnapja: válogatott mezben szerzett látványos gólt, a Sofascore-nál a mérkőzés legjobbja lett, és közben ismét bizonyította, hogy kulcsember a feröeri csapatban.

A történet azonban nemcsak a pályán nyújtott teljesítménye miatt különleges. A két Turi jelenleg ugyanazért a célért dolgozik a feröeri válogatottnál: Géza Dávid játékosként a pályán küzd a sikerekért, édesapja, idősebb Turi Géza pedig kapusedzőként a háttérből segíti a csapatot. Apa és fia így ugyanannak a válogatottnak a sikeréért dolgozik – két különböző szerepben, de közös célért.

Ha pedig Feröer valóban története legjobb Nemzetek Ligája-szereplését zárja, abban a Turi család két generációjának is meglesz a maga fontos szerepe.

Horváth Zsolt
a valogatottfoci.hu alapítója és szerzője

Ajánlott