Callum Styles élete idényét futja – a Championship legjobb balhátvédje?

Míg a labdarúgás kedvelőinek a tekintete az elmúlt két napban elsősorban a Bajnokok Ligája összecsapásaira szegeződött, az angol másodosztályban (Championship) ezzel párhuzamosan a 10. forduló küzdelmeit rendezték meg. Tóth Balázs keddi, világklasszis teljesítményéről tegnap már megemlékeztünk, ma viszont egy olyan játékos kerül terítékre, aki ritkán kerül az érdeklődés középpontjába, mégis szépen, csendben a Championship egyik legjobb szélsőhátvédjévé nőtte ki magát.


Rögös kezdetek és a 21. század első, angol profi ligában debütáló futballistája

Callum John Styles 2000. március 28-án született az angliai Oldhamben. Mivel szülővárosa Manchester közvetlen szomszédságában fekszik, a fiatal labdarúgó már gyermekkorában a Manchester United elkötelezett szurkolójává vált, példaképének pedig a klub legendás támadóját, Wayne Rooney-t tekintette. Sportolói pályafutásának kezdete azonban komoly akadályokba ütközött: tíz éven keresztül nevelkedett a Burnley akadémiáján, ám 16 éves korában a klub vezetése nem ajánlott számára profi szerződést.

Ő azonban nem adta fel. A fiatal labdarúgó ezt követően a harmadosztályú Bury FC-hez igazolt, ahol 2016. május 8-án, mindössze 16 évesen és 41 naposan debütált a felnőttek között a Southend United elleni mérkőzésen. Ezzel a bemutatkozással sporttörténelmet írt: ő lett a legelső 21. században született labdarúgó, aki pályára lépett az angol profi ligarendszerben.

A debütálás azonban nem várt utóéletet kapott: mivel a Bury elmulasztotta a játékos időben történő regisztrációját, az Angol Futballliga utólag három pontot vont le a csapattól jogosulatlan szerepeltetés miatt. Styles neve így már a legelső mérkőzésén bekerült a krónikákba, bár akkor még nem sejtette, hogy egyszer egy másik nemzet válogatottjában fog pályára lépni.

A fejlődés állomásai és a birminghami posztváltás

Callum Styles pályafutása meghatározó szakasza 2018 nyarán kezdődött, amikor a Barnsley szerződtette. A yorkshire-i együttesnél töltött évek során kölcsönben megfordult a Millwall és a Sunderland csapatainál is, folyamatosan tapasztalatot gyűjtve a másodosztály fizikai és taktikai követelményeiről. A áttörést a 2024-es esztendő hozta meg, amikor a West Bromwich Albion (WBA) egy hosszú távú, négyéves szerződéssel tette le a voksát a magyar válogatott labdarúgó mellett.

Birminghamben a kaland nem indult zökkenőmentesen, Styles eleinte a kispadra szorult. Várt a lehetőségre, és Paddy McNair sérülése végül megnyitotta előtte az utat a kezdőcsapatba. Ezt követően bekerült a kezdőbe, és gyakorlatilag kirobbanthatatlanná vált a West Brom együtteséből. Taktikai szempontból figyelemreméltó átalakuláson ment keresztül: míg korábban vérbeli középpályásként tartották számon, a WBA-nál balhátvédként számítanak rá.

Hogyan teljesít Styles az új szerepkörben?

A West Brom News keddi, Wrexham elleni mérkőzés előtti beharangozójában nem spóroltak a dicséretekkel:

„Callum Styles vitathatatlanul a Championship legjobb balhátvédje, és folytathatja azt a sorozatát, hogy ebben az idényben eddig minden bajnoki mérkőzésen a kezdőcsapatban kapott helyet.”

Első ránézésre természetesen mondhatnánk, hogy egy kifejezetten a West Bromwich Albion szurkolóinak szóló lapról van szó, s mint tudjuk: minden szentnek maga felé hajlik a keze.

De mit mutatnak a független adatok? Nézzük meg a FotMob statisztikai értékeléseit!

Styles a mostani szezonban – minden sorozatot figyelembe véve – 12 mérkőzésen lépett pályára: tízszer a bajnokságban, kétszer pedig a Ligakupában. Mérlege balhátvédként 2 gól és 1 gólpassz. A Championshipben az eddigi összes találkozót végigjátszotta, míg a kupában egy alkalommal kezdőként, egyszer pedig csereként kapott lehetőséget.

A 2026/2027-es idényben elért 7,43-as átlaga a Championshipben karrierje eddigi legkiemelkedőbb teljesítménye. Ráadásul a formája még a szezonon belül is folyamatosan felfelé ível: a legutóbbi hét mérkőzésének egyikén sem kapott 7,0 alatti osztályzatot. Ezen az utolsó hét meccsen elért átlaga egészen kimagasló, 7,83!

DátumMérkőzésEredményFotMob Osztályzat
2026. 10. 13.Wrexham – West Bromwich1–27,6
2026. 10. 10.Birmingham – West Bromwich1–07,0
2026. 09. 20.Wolves – West Bromwich1–07,9
2026. 09. 12.QPR – West Bromwich1–18,7
2026. 09. 09.Derby – West Bromwich0–17,3
2026. 09. 05.Watford – West Bromwich1–07,6
2026. 09. 02.Charlton – West Bromwich1–18,7

Évről évre érettebb játék: Callum Styles szezonátlagai

Ha megnézzük Styles pályafutásának statisztikai ívét, egyértelműen kirajzolódik a tudatos, lépésről lépésre történő fejlődés. Bár fiatalon sokszor ingadozott a teljesítménye, és a különböző kölcsönjátékok, illetve pozícióváltások miatt időbe telt, míg megtalálta az igazi ritmust, a FotMob osztályzatai alapján az utóbbi időszakban folyamatos volt az előrelépés:

  • 2026/2027: 7,43 (Championship) – A jelenlegi idény nemcsak a WBA-nál, de egész karrierjében a legerősebb kezdése.

  • 2025/2026: 7,04 (Championship) – Az első olyan teljes másodosztályú idénye, ahol 7,0 feletti átlagot produkált.

  • 2024/2025: 6,98 (Championship) – A beilleszkedés éve Birminghamben, ahol már megmutatta a benne rejlő potenciált.

  • 2023/2024: 6,68 (Championship) / 6,80 (League One) – Az idény első félében ismét a harmadosztályban lép pályára, majd februárban a Sunderlandnél bizonyíthat a második vonalban.

  • 2022/2023: 7,16 (League One) / 6,73 (Championship) – A Barnsley kiesése miatt harmadosztályban kezdi a szezont, majd kölcsönben a Millwallnál gyűjtött újabb értékes másodosztályú tapasztalatokat.

  • 2021/2022: 6,84 (Championship) – A alapembereként szerzett állandó játéklehetőség.

  • 2020/2021: 6,91 (Championship) – A nagy áttörés szezonja a másodosztályban, alapemberré válik a Barnsley-ban.

  • 2019/2020: 6,45 (Championship) – Az első idénye a másodosztályban.

A számsor világosan mutatja: míg felnőtt pályafutása elején még kereste a helyét a másodosztály ritmusában, mára a liga egyik legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtó labdarúgójává vált.

Kulcsmutatókban csapata legjobbja

A fejlődés nemcsak az osztályzatokban, hanem a pályán nyújtott teljesítményében is tetten érhető. Styles sokoldalúságát jól mutatja, hogy a számos vizsgálható mutató közül a támadójátékot segítő kulcspasszok és a védekezéshez kapcsolódó szerelések terén is a West Bromwich Albion legjobbja.

  • Kulcspasszok (mérkőzésenként):
    1. Callum Styles – 1,5
    2. Isaac Price – 1,2
    3. Harry Whitwell – 0,9

  • Szerelések (mérkőzésenként):
    1. Callum Styles – 3,6
    2. Harry Whitwell – 2,8
    3. Nolan Galves – 2,5

A liga legjobb szélsőhátvédjei között

Ha a teljes Championship mezőnyét vizsgáljuk, Styles teljesítménye nemcsak a WBA-nál kiemelkedő, hanem az egész bajnokság elitjébe emeli őt. A pozíciójában (a szélsőhátvédek között) az egész liga második legmagasabb átlagértékelésével büszkélkedhet az eddigi 10 forduló alapján:

  1. Rio Cardines (Bristol City) – 7,62
  2. Callum Styles (West Bromwich Albion) – 7,43
  3. Callum Brittain (Middlesbrough) – 7,38

Ez az előkelő 2. hely jól mutatja, hogy Styles balhátvédként való szerepeltetése nem kényszermegoldás a WBA számára, hanem egy kimondottan sikeres taktikai húzás, amellyel az angol másodosztály egyik legértékesebb szélsővédőjét faragták a magyar válogatott játékosból.

Rájátszást érő helyen a WBA

Styles egyéni tündöklése mellett a csapat teljesítményére sem lehet panasz Birminghamben. A West Bromwich Albion 10 forduló elteltével 17 pontot gyűjtött, amellyel a rendkívül sűrű és kiélezett Championship-mezőny 6., még pont rájátszást (play-offot) érő pozícióját foglalja el.

Érdekesség, hogy nemcsak Styles együttese, hanem a keddi hős, Tóth Balázs csapata, a Blackburn Rovers is lőtávolon belül van: mindössze két pont választja el őket a WBA-tól és a felsőházi rájátszást jelentő helyektől.

A Championship tabellájának élmezőnye:

1. Swansea City – 23 pont
2. Middlesbrough – 21 pont
3. West Ham United – 19 pont
4. Birmingham City – 17 pont
5. QPR – 17 pont
6. West Bromwich Albion – 17 pont
…
9. Blackburn 15 pont (10 mérk.) 

A csendes munka gyümölcse

Callum Styles példája tökéletesen mutatja, hogy a profi futballban az alázat, a kitartás és a sokoldalúság mekkora értéket képvisel. Amikor a Burnley akadémiáján 16 évesen lemondtak róla, kevesen gondolták volna, hogy egy évtizeddel később a világ legjobb másodosztályú bajnokságának, a Championshipnek az élmezőnyében jegyzik majd a nevét.

A West Bromwich Albionnál megtalált új pozíciója nemcsak klubcsapatának jelent nyereséget, hanem a magyar válogatott számára is jó hír. Hiszen egy több poszton bevethető, jó formában lévő, univerzális játékos minden szövetségi kapitány számára értéket képvisel.

Miközben tehát a futballvilág figyelmét a Bajnokok Ligája csillogása köti le, érdemes fél szemmel Birminghamre is figyelni: Callum Styles nem a címlapokon, hanem a gyepre kitett munkájával és a számaival bizonyítja, hogy a szélsőhátvédek között a másodosztály legszűkebb elitjébe tartozik. Természetesen az idény még hosszú, csak az elején járunk, de az eddig látottak mindenképpen biztatóak.

Kiemelt kép forrása: mlsz.hu

Horváth Zsolt
a valogatottfoci.hu alapítója és szerzője

Ajánlott