Turi Géza Dávid tarolt a Grimsby Townnál: augusztus után szeptemberben is a hónap játékosa lett, és a hónap gólját is ő lőtte
A 2026–2027-es idény első hónapjai egyértelműen Turi Géza Dávidról szólnak a Grimsby Townnál. A csapat szurkolói augusztus után szeptemberben is az élete formájában futballozó magyar származású feröeri válogatott középpályást választották a hónap legjobbjának. Turi ráadásul a hónap legszebb góljáért járó elismerést is begyűjtötte, miközben a teljesítményértékelő oldalak ranglistáit is vezeti.
Jó szezonkezdet: augusztus legjobbja
A Grimsby Town kifejezetten stabil teljesítménnyel indította a bajnoki szezont. Bár az angol Ligakupa (EFL Cup) első fordulójában hazai környezetben 3–1-es vereséget szenvedett a harmadosztályú Blackpool együttesétől, a bajnokságban az első öt fordulót követően is veretlen maradt a gárda. A csapat kiegyensúlyozott szereplésében elévülhetetlen érdemei voltak a folyamatosan magas szinten futballozó Turinak.
A feröeri válogatott középpályást augusztusban a Grimsby öt tétmérkőzéséből kétszer is a mezőny legjobbjának választották: előbb a Blackpool elleni kupameccsen, majd a Fleetwood Town elleni bajnoki összecsapáson érdemelte ki a mérkőzés embere elismerést. Játéka elismeréseképpen a Grimsby Town szurkolói szavazásán őt választották meg az idény első hónapjának, augusztusnak a legjobb játékosává.
Szeptemberi folytatás: Bombagól, elismerések és a szurkolói visszajelzések
Szeptemberben Turi ott folytatta, ahol augusztusban abbahagyta. A Grimsby Town két döntetlennel és két győzelemmel kezdte a szeptembert, aminek köszönhetően hét forduló után is őrizte bajnoki veretlenségét, és a tabella 3., automatikus feljutást érő helyéig kúszott fel.
Turi a szeptember 12-i, Bristol Rovers elleni 2–0-s győzelem alkalmával látványos góllal koronázta meg a teljesítményét, amikor megszerezte élete első gólját a szigetországban. A találkozó 40. percében eleresztett 27 méteres bombájával nemcsak 2-0-ra alakította az állást, hanem azonnal bejelentkezett a szezon legszebb találatának járó díjra is.
A szurkolók augusztus után szeptemberben is őt választották a hónap játékosának a Grimsby Townnál, ráadásul a Bristol Rovers ellen szerzett találatával a hónap legszebb góljáért járó díjat is elnyerte.
Az elismerést a napokban átvevő játékost a klub hivatalos közösségi felületein a szurkolók lelkes dicséretekkel halmozták el. A hozzászólások jól tükrözik a szimpatizánsok megbecsülését:
„Sajnos nem marad már sokáig a Grimsby Townnál… egyenesen a Premier League-be tart!”
„Nagyon megérdemelte, Géza, top játékos! Hajrá Grimsby!”
„Egyértelmű, magától értetődik”
Turi hiánya is éreztette hatását a Grimsby szereplésén
A szeptember 19-i, Crawley Town elleni 2–0-s győzelmet követően Turi több mint két hétre elhagyta klubcsapatát. Mivel az angol negyedosztály küzdelmei a válogatott szünetek alatt sem állnak le, a középpályásnak három tétmérkőzést ki kellett hagynia Angliában, miközben a feröeri válogatottal négy Nemzetek Ligája-összecsapáson lépett pályára.
Turi távollétét megszenvedte a Grimsby Town: a csapat elveszítette bajnoki veretlenségét, sőt mindhárom tétmérkőzését (két bajnokit és egy EFL Trophy-találkozót) elbukta. A mélyrepülés a tabellán is megmutatkozott, a gárda ugyanis a feljutást érő 3. pozícióból egészen a 9. helyre csúszott vissza.
Októberi visszatérés és egyéni mutatók a Northampton Town ellen
Miután októberben a válogatott ablak után visszatért, újabb két vereség következett a hullámvölgybe került Grimsbynél – a csapat ezzel a tabellán egészen a 15. helyig csúszott vissza –, ám ez legkevésbé sem Turi Géza Dávidon múlott. A most hétvégi Northampton Town elleni 2–0-s hazai vereség alkalmával ismét ő volt a csapat legjobbja, kimagasló egyéni mutatókat produkálva a mezőnyben.
Neki volt az egész mérkőzésen a legtöbb érintése, a legtöbb sikeres csele, magasan a legtöbb szerelése, a legtöbb szerzett labdája, és a legtöbb megnyert földi párharca. Emellett a Grimsbynél Maldini Kacurrival holtversenyben neki volt a legtöbb védekező megmozdulása és a legtöbb labdalopása. A támadásépítésből is kivette a részét: a Grimsbynél a csapat kapusával holtversenyben neki volt a legtöbb passza a támadóharmadba.
Northampton elleni egyéni mutatók
Érintések
- 1. Turi Géza Dávid – 91
- 2. Lee Evans – 85
- 3. Maldini Kacurri – 72
Sikeres cselek
- 1. Turi Géza Dávid – 3/3 (100%)
- 2. Jamie Walker – 2/2 (100%)
- 3. Finlay Cartwright – 1/1 (100%)
Szerelések
- 1. Turi Géza Dávid – 7
- 2. Finlay Cartwright – 3
- 3. Josh Powell – 3
Szerzett labdák
- 1. Turi Géza Dávid – 8
- 2. Owen Dale – 7
- 3. Justin Amaluzor – 6
Párharcok a talajon
- 1. Turi Géza Dávid – 12/16 (75%)
- 2. Jamie Walker – 8/9 (89%)
- 3. Finlay Cartwright – 6/7 (86%)
Forrás: fotmob.com
A Sofascore-nál és a FotMobnál is csapata legjobbja
Nagyszerű egyéni teljesítményt a statisztikai értékelő oldalak osztályzatai is megerősítették. Turi mindkét mértékadó oldalnál a Grimsby Town legjobbja lett a Northampton elleni mérkőzésen.
Sofascore
- 1. Turi Géza Dávid – 7,7
- 2. Maldini Kacurri – 7,6
- 3. Christy Pym – 7,5
FotMob
- 1. Turi Géza Dávid – 7,9
- 2. Jamie Walker – 7,2
- 3. Maldini Kacurri – 7,0
Átlagosztályzatokban is az élen
Turi idei kiemelkedő teljesítményét az is alátámasztja, hogy az elismert értékelőoldalak szezonbeli átlagosztályzatai alapján a Grimsby Town játékosai közül is ő áll az élen.
Sofascore (Szezonátlag)
- 1. Turi Géza Dávid – 7,23
- 2. Cameron McJannett – 7,14
- 3. Finlay Cartwright – 7,09
FotMob (Szezonátlag)
- 1. Turi Géza Dávid – 7,48
- 2. Cameron McJannett – 7,24
- 3. Jayden Sweeney – 7,21
Remeklés a feröeri válogatottban: Veretlen őszi sorozat a Nemzetek Ligájában
Miközben Angliában egymást követték a mérkőzések, Turi Géza Dávid a feröeri nemzeti csapatban is kulcsszereplővé vált. A válogatott a 2026-2027-es UEFA Nemzetek Ligája C-ligájában összességében stabil játékot nyújtott, Turi pedig mind a négy őszi mérkőzésen alapemberként segítette csapatát, amely négy forduló után is veretlenül áll a tabellán:
Feröeri válogatott NL eredményei:
Szeptember 26.: Feröer – Kazahsztán 1–1
Szeptember 29.: Moldova – Feröer 1–1
Október 2.: Feröer – Szlovákia 1–1
Október 6.: Kazahsztán – Feröer 2–2
A C divízió C3-as csoportjának állása a 4. forduló után:
- Szlovákia – 10 pont (9–2)
- Feröer-szigetek – 4 pont (5–5)
- Moldova – 4 pont (3–8)
- Kazahsztán – 2 pont (5–7)
Ha a feröerieknek sikerül megtartaniuk ezt a pozíciót, az osztályozót érne a B liga egyik csoportnegyedikével – vagyis karnyújtásnyira kerülnének attól a mezőnytől, ahol jelenleg a magyar válogatott is szerepel.
Születésnapi varázslat és 3%-os esélyből bombagól
Az október 6-i, kazahsztáni mérkőzés napján Turi a 25. születésnapját ünnepelte, és felejthetetlenné tette a jeles napot. A Budapesten született középpályás a 63. percben szemkápráztató találattal alakította 2–0-ra az állást.
Turi olyan helyzetből próbálkozott, amely a lövés pillanatában a statisztikai modell szerint mindössze 0,03-as xG-értéket, vagyis körülbelül 3 százalékos gólszerzési esélyt hordozott. Száz hasonló helyzetből átlagosan mindössze három végződik góllal.
A Grimsby Town középpályása azonban olyan tökéletesen találta el a labdát, hogy az 17 méterről a hosszú felső sarokba vágódott. A lövés minőségét jól mutatja a 0,72-es xGOT-érték is, ami jelzi, hogy a kaput eltaláló lövés helye és kivitelezése alapján már jóval nagyobb valószínűséggel végződött góllal.
Bár Feröer a biztosnak tűnő előny ellenére végül nem tudta elhozni a három pontot Asztanából (2–2), a döntetlennel ugyanakkor továbbra is versenyben maradt a csoport második helyéért.
A magyar származású játékosnak a gólja mellett 6 védekező megmozdulása, 4 szerzett labdája, valamint 2-2 szerelése, tisztázása és blokkolt lövése is volt, így a Sofascore értékelése szerint 8,2-es osztályzattal a mérkőzés legjobb játékosa lett.
Kazahsztán–Feröer élmezőny (Sofascore):
- 1. Turi Géza Dávid – 8,2
- 2. Jóannes Bjartalíð – 8,1
- 3. Nuraly Alip – 7,8
Zárszó
Két egymást követő hónapban elnyerni a csapat legjobbjának járó elismerést, mellé besöpörni a hónap gólja díjat, miközben az elemzőoldalak ranglistáit is vezetni – Turi Géza Dávid ősze eddig mintaszerű a szigetországban. A kérdés már csak az, hogy a Grimsby mikor tud újra felzárkózni kulcsembere teljesítményéhez, és hogy a magyar származású középpályás remeklése meddig marad észrevétlen a magasabb osztályú klubok megfigyelői előtt.
Horváth Zsolt
a valogatottfoci.hu alapítója és szerzője
