Kovács Bendegúz ismét kezdett az Európa-ligában: a holland szakértők dicsérik – elemzés

Csütörtök este az AZ Alkmaar magabiztos, 4–0-s győzelmet aratott a Európa-liga alapszakaszának 3. fordulójában az örmény Ararat-Armenia otthonában. A holland együttesben – a múlt heti El-találkozóhoz hasonlóan – ismét kezdőként lépett pályára a magyar futball legnagyobb csatártehetsége, Kovács Bendegúz. A 19 éves támadó 65 percet játszott, teljesítményét pedig a németalföldi szakértők pozitívan értékelték.

Holland szakértők véleménye a magyar támadóról

Miután kiderült, hogy Leeroy Echteld, az AZ Alkmaar vezetőedzője az Ararat-Armenia elleni Európa-liga-mérkőzésen ismét a kezdőcsapatba jelölte Kovács Bendegúzt, a Ziggo Sport felvezető műsorában Alex Pastoor, az AZ korábbi megbízott vezetőedzője, valamint Jan van Halst, az Ajax korábbi játékosa is elmondta véleményét a magyar támadóról számolt be a VoetbalPrimeur.nl.

Pastoor kiemelte, hogy Kovács és Valdemar Byskov egyaránt meggyőző teljesítményt nyújtott a Hapoel Beer-Sheva elleni mérkőzésen. „Különösen Kovács játéka tetszett nagyon” – fogalmazott. Meglátása szerint a magyar támadó kiváló ütemben érkezik a kapu elé, emellett a csapattársaival is hatékonyan működik együtt a támadások felépítése során.

A beszélgetésbe bekapcsolódó Jan van Halst úgy vélte, hogy Kovács nem sokkal marad el Meerdink-től.

Ezt követően Pastoor is kitért a két játékosra: szerinte mindkettőjükben több van annál, mint amit eddig megmutattak, ami részben a fiatal korukkal is magyarázható. Hozzátette, hogy Kovácsnak remek fizikuma, gólerős, a legnehezebb helyzetekben is remekül fedezi és tartja meg a labdát, míg Meerdink játékából időnként ezek hiányoznak.

Az AZ már az első félidőben eldöntötte a találkozót

A mérkőzés nem tartogatott túl sok izgalmat, hiszen az AZ Alkmaar már az első félidőben kétgólos előnyre tett szert. A 21. percben Valdemar Byskov egy gyönyörű, bal felső sarokba csavart szabadrúgással szerzett vezetést, majd hat perccel később Patati volt eredményes, 14 méterről, a kapu jobb oldalába helyezett.

A második félidőben a holland együttes tovább növelte előnyét: Patati a 76. percben másodszor is betalált, majd három perccel később a Kovács Bendegúz helyére becserélt Meerdink állította be a 4–0-s végeredményt.

Kovács Bendegúz teljesítménye

A mérkőzést követően a VoetbalPrimeur.nl a holland együttes játékosainak teljesítményét is értékelte, köztük a magyar támadóét.

Kovács Bendegúz – 7: Kovács a mérkőzés előtt rengeteg dicséretet kapott Jan van Halsttól és Alex Pastoortól. Értékét ezúttal is bizonyította, hiszen kiválóan tartotta meg a labdákat, és egy kiugratása után majdnem előkészítette Byskov második gólját.

„Minden adottsága megvan ahhoz, hogy a magyar válogatott első számú csatárává váljon”

A mérkőzés másnapján a holland portál szemlézte Marciano Vink korábbi válogatott labdarúgó, jelenleg elismert futballszakértő szavait, aki szintén Kovács Bendegúz és Mexx Meerdink összehasonlításával foglalkozott.

Marciano Vink elismerően beszélt Kovács Bendegúzról, akit rendkívül tehetséges fiatalnak nevezett. Felidézte, hogy a magyar támadó a korosztályos csapatokban, az UEFA Youth League-ben, valamint a másodosztályú Jong AZ-ban is rendszeresen ontotta a gólokat, és érett játékot mutatott. Vink úgy véli, Kovácsban minden adottság megvan ahhoz, hogy a jövőben a magyar válogatott első számú csatárává váljon, és meghatározó szerepet töltsön be Alkmaarban. Ugyanakkor türelemre intett a csapattársával, Mexx Meerdinkkel való összehasonlítások kapcsán, hangsúlyozva, hogy a holland válogatottban is bemutatkozó riválisa tapasztalatban és fejlődésben jelenleg még egyértelműen előrébb jár nála.

Értékelő oldalak

Kovács Bendegúz az Ararat-Armenia elleni mérkőzésen 65 percet töltött a pályán, teljesítményét pedig a három meghatározó futballstatisztikai és -értékelő oldal is osztályozta. A WhoScored és a FotMob közel azonos pontszámmal értékelte a magyar támadó játékát, míg a Sofascore valamivel alacsonyabb osztályzatot adott neki.

WhoScored: 7,0
FotMob: 6,9
Sofascore: 6,6

Kovács Bendegúz idénye számokban

Kovács Bendegúz kiemelkedő idényt zárt tavaly az AZ Alkmaarnál, ahol egyetlen szezon alatt látványos fejlődésen ment keresztül. Az évet még az U19-es csapatban kezdte, folyamatosan jó teljesítményével azonban hamarosan az Eredivisie-ben, a nemzetközi kupaporondon és a magyar válogatottban is bemutatkozhatott. Klubszinten összesen 43 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 33 gólt szerzett és két gólpasszt adott.

A biztató előszezon ellenére a 2026-2027-es idény elején viszont kevés játéklehetőséghez jutott az AZ felnőttcsapatában. Az Eredivisie első nyolc fordulójában minden alkalommal kerettag volt, pályára azonban mindössze kétszer lépett: a Willem II ellen három, a Feyenoord elleni idegenbeli rangadón pedig tíz percet kapott.

A Jong AZ-ban ugyanakkor továbbra is eredményesen futballozott. Hat mérkőzésen négy gólt szerzett és egy gólpasszt adott, bár találatai közül kettőt büntetőből ért el.

A válogatott szünetet követően azonban egyre több lehetőséghez jutott az első csapatnál: azóta mindkét bajnoki mérkőzésen csereként lépett pályára, míg a Európa-ligában mindkét alkalommal a kezdőcsapatban kapott helyet. Egy héttel ezelőtt, a Hapoel Beer-Sheva elleni találkozón a 19 éves magyar támadó karrierje során először volt kezdő az AZ felnőttcsapatában.

Mérlege a 2026/27-es idényben:

Jong AZ (Holland másodosztály) 6 mérkőzés | 4 gól | 1 gólpassz (420 perc)
AZ Alkmaar (Eredivisie) 3 mérkőzés | 0 gól | 0 gólpassz (40 perc)
AZ Alkmaar (Európa-liga) 2 mérkőzés | 0 gól | 1 gólpassz (141 perc)

Összesen: 11 mérkőzés | 4 gól | 2 gólpassz (601 perc)

Hogy áll az AZ Alkmaar a bajnokságban és a nemzetközi porondon?

Az Eredivisie 9. fordulója után az AZ Alkmaar 20 ponttal a tabella második helyén áll. A csapat eddigi mérlege hat győzelem, két döntetlen és mindössze egy vereség, amivel a PSV Eindhovent és az Ajaxot is megelőzi a bajnoki versenyfutásban.

Holland bajnokság állása

  1. Feyenoord – 23 pont | +21
  2. AZ Alkmaar – 20 pont | +10
  3. PSV Eindhoven – 19 pont | +15
  4. Ajax – 18 pont | +15
  5. FC Twente – 17 pont | +7
  6. Fortuna Sittard – 15 pont | −1

Nemzetközi kupa

A nemzetközi kupaporondon az AZ Alkmaar az UEFA Európa-liga 36 csapatos alapszakaszában érdekelt. A csapat három fordulót követően 6 pontot gyűjtött: a Sunderland elleni 1–0-s vereséget a Hapoel Beer-Sheva elleni 2–1-es hazai győzelmet követte, majd jött a jereváni 4–0-s kiütéses diadal az Ararat-Armenia ellen. Ezzel az eredménnyel az AZ három forduló után hat ponttal a 10. helyen áll, ami jelenleg továbbjutást érő pozíció. A holland együttes mindössze egy pontra van a nyolcadik, már közvetlen nyolcaddöntős helytől, amelyet jelenleg a Besiktas foglal el.

Még nagyon sok, öt mérkőzés van hátra, Kovács Bendegúzék két hét múlva a nagy múltú Juventust látják vendégül az AFAS Stadionban.

Az Európa-liga élmezőnye (3 forduló után):

1. Benfica – 9 pont | +8
2. Bayer Leverkusen – 9 pont | +8
3. Bournemouth – 9 pont | +7
4. Ferencváros – 9 pont | +6
5. Olympiacos – 9 pont | +3
6. Royale Union Saint-Gilloise – 7 pont | +7
…
10. AZ Alkmaar – 6 pont | +4

Zárszó

Minden labdarúgó számára kulcsfontosságú a rendszeres játéklehetőség, ez pedig hatványozottan igaz egy fiatal tehetség esetében. Kovács Bendegúz számára kezdetét vette egy biztató időszak: egyelőre jól használja ki, hogy az eddig második számú támadóként számításba vett Hornkamp sérüléssel küzd.

Az, hogy a nemzetközi kupaporondon egymást követő két mérkőzésen is kezdőként kapott bizalmat, teljesítményét pedig a holland szakértők elismerő szavai kísérték, mindenképpen bizakodásra ad okot. A 19 éves csatár előtt még hosszú út áll, de a fejlődéshez a lehető legjobb helyen van, hiszen ha valahol, akkor Hollandiában értenek a fiatal tehetségek kibontakoztatásához. A legfontosabb feladat most az lehet számára, hogy a megszerzett játékperceket kiegyensúlyozott teljesítménnyel, jó mezőnymunkával és gólokkal hálálja meg. A válogatott meghívó pedig minden bizonnyal érkezni fog a novemberi NL mérkőzésekre.

Kép forrása: mlsz.hu

Horváth Zsolt
a valogatottfoci.hu alapítója és szerzője

Ajánlott