Rossi a hibás!? A magyar válogatott nem a kispadon vérzett el, hanem a rendszerben!

Tegnap délután egy egész ország szurkolt a magyar válogatottnak az Írország elleni sorsdöntő vb-selejtezőn. A Puskás Aréna már a 3. percben talpra ugrott Lukács remekül elvégzett kis szöglet utáni fejesgólnál, majd a 37. percben Varga Barnabás szenzációs bombagóljánál ismét felrobbant a lelátó. Reménykedtünk, bíztunk, szurkoltunk – és mégis elbuktunk. A végén sokan csak annyit tudtak mondani: ilyen nincs.

Hol csúszott félre a meccs?

Lehetne hosszasan elemezni az egyes jeleneteket, de most elég annyi, hogy a 63. perc környékén indultunk meg a lejtőn, amikor egyszerre cserélték le Schäfert és Lukácsot. Onnantól szépen lassan kezdett elveszni a kontroll, az ír válogatott pedig egyre nagyobb teret kapott.

Az igazi fordulatot azonban a 80. perc hozta meg, amikor Troy Parrott kiegyenlített. Innen egy teljesen új mérkőzés kezdődött, és sajnos benne volt a levegőben, hogy jön a harmadik ír gól. Az utolsó tíz percben beszorultunk, a hosszabbításban pedig már át sem nagyon léptük a félpályát. A folyamatos ívelgetésekben benne volt, hogy egy labda számunkra rossz helyre fog pattanni, benne volt a végzet – és meg is érkezett.

A bűnbakképzés logikája: Rossi a hibás!?

Az ilyen helyzetekben általában mindig ugyanaz történik: felelőst keresünk. A legkézenfekvőbb bűnbak pedig az edző, a szövetségi kapitány, ezúttal Marco Rossi.

Fel lehet sorakoztatni érveket mellette és ellene is:
– miért állt be a hosszabbításban Mocsi, akiben Rossi egyáltalán nem bízott az elmúlt években?
– miért nem a jó formában lévő Dárdai Márton, vagy a szintén szóba jöhető Balogh Botond érkezett?
– miért hoztuk be hosszabbításra, mikor nyomás alatt voltunk, az újonc Redzicet?

És kétségtelen: a 96. percben épp Mocsi maradt le Parrott-ról, noha a gólban többen is benne voltak – Scales két magyar mellett csúsztatta tovább a labdát, Dibusz pedig későn reagált.

De felhozhatjuk Rossival szemben azt is, hogy az elmúlt időszak mérlege sem túl kedvező: az Eb óta 4 győzelem, 5 döntetlen és 7 vereség a mérleg. Legyőzni ezen időszak alatt csak Bosznia-Hercegovinát, Azerbajdzsánt és Örményországot tudtuk. Legutóbb nálunk magasabban rangsorolt csapatot tétmérkőzésen 2023 októberében vertünk, amikor 2–1-re legyőztük a szerbeket. Rossi kinevezése óta pedig még soha nem volt ilyen gyenge éves mutatója válogatottnak, mint idén (36,6%).
S még nyilván lehetne olyat érvet hozni ,ami azt mutatná, hogy a válogatott Rossival elérte már plafont, s inkább lefele mutatnak a számok, mit sem felfele.

Akkor küldjük el Rossit, s utána minden jó lesz?

Erre a válasz nagyon egyszerű: aligha, sőt!

Legyünk reálisak az edző eredményeinek határt szab a rendelkezésre álló játékoskeret, annak minősége. Magyarország jelenleg mindössze öt topligás játékost tud felmutatni:
Szoboszlai, Kerkez (Liverpool), Willi Orbán (RB Leipzig), Schäfer (Union Berlin), Nego (Le Havre), illetve ott van Sallai Roland, aki ugyan nem topligás bajnokságban szerepel, de stabil BL-résztvevő csapat alapembere.

Közülük is kiemelkedik Szoboszlai, aki Angliában is extra teljesítményt nyújt, és Orbán, aki továbbra is a Bundesliga egyik legmegbízhatóbb védője.

Viszont:
– Kerkez egyelőre nem találja a helyét Liverpoolban,
– Schäfer nem stabil kezdő egy Bundesliga-középcsapatban,
– Nego a francia első osztály kiesés ellen küzdő csapatában játszik.

Mellettük a Fradival a nemzetközi szinten edződő Varga Barnabás számít még meghatározónak. Ennyi. Ez rendkívül vékony merítés, és Rossi érthetően ki van szolgáltatva ennek a 7–8 játékosnak.
Ennek függvényében ne csodálkozzunk, hogy még meccsen belül is sokszor komoly ingadozás van a csapat játékban.

Erre lehet mondani: 2020–2023 között sem volt sokkal jobb a helyzet. Ez igaz – de az a teljesítmény, amit akkor a válogatott letett az asztalra, extra volt, nem pedig elvárható.

A valódi probléma: nincs elegendő minőségi magyar játékos

Ha szintet akarunk lépni, annak egyetlen módja van: jobb, minőségibb játékosokat kell nevelni.

Addig viszont nem lehet reális elvárás a vb-részvétel sem. Mert Rossi és a válogatott vékony jégen táncol, és ebből lesznek, lehetnek időszakok, amikor minden összejön – és lesznek olyanok is, amikor semmi sem. Láttuk mindkettőt, most épp az utóbbit látjuk.

Mi lenne Rossi nélkül?

Rossi egy olyan válogatottat épített fel, amely egységes, szervezett, és képes meghalni a pályán egymásért és az országért. Látszik a kapitány munkája, látszik az irány. Ha elküldjük, azzal nemcsak az edzőt veszítjük el, hanem szétverjük a csapat identitását is. Újrakezdés lenne, miközben a valódi problémát – a gyenge minőségű magyar utánpótlást – továbbra sem kezeljük.

Ha világbajnoki részvételről szeretnénk álmodni, több topligás, illetve magas szinten edződő játékosra van szükség. Amíg ez nincs meg, addig csak akkor lesz esélyünk kijutni a vb-re, ha a csillagok nagyon szerencsésen állnak – ahogy a Rossi-érában már előfordult. De erre nem lehet jövőt építeni.

Kép forrása: mlsz.hu