Afrikai futball, viták és vb-esélyek: interjú a Mesebeli Afrika szerzőjével

Az afrikai labdarúgás világa a legtöbb európai szurkoló számára egyszerre távoli és izgalmasan ismeretlen terep – tele szenvedéllyel, történetekkel és gyakran félreértett folyamatokkal. A „Mesebeli Afrika” blog éppen ezt a világot hozza közelebb a magyar közönséghez, elmélyült tudással és őszinte rajongással.
A blog alapítójával, Miskolczi Istvánnal beszélgettünk többek között a kezdetekről, az afrikai futball sajátosságairól, a 2025-ös Afrika-kupa tanulságairól, vitatott pillanatairól, valamint a közelgő, 2026-os világbajnokság afrikai esélyeiről.

Mikor és milyen céllal indult a Mesebeli Afrika Blog, és mi az oldal küldetése?

Abszolút hobbiblogként, kedvtelésből indult a Mesebeli Afrika még a régi NSO mára már talán elfeledett blogfelületén 2013-ban, majd 2014-től fokozatosan a facebookra került át a fókusz, bár egy blog.hu oldalon most is jelennek meg olykor hosszabb írások.
Ha valaki afrikai fociról ír a magyar közönségnek, az már magában hordoz egy általánosabb érvényű küldetést…

Hogyan alakult ki benned az afrikai labdarúgás iránti rajongás?

Én ahhoz a generációhoz tartozom, melynek első halovány, kölyökkori vb-élménye az 1990-es, meglehetősen szürke játékot hozó torna volt, ahol leginkább a kameruni válogatott önfeledt és olykor laza, máskor kőkemény teljesítménye hozott örömöt rengeteg szurkoló számára. Azóta persze rengeteget változott az afrikai labdarúgás, de kisebb-nagyobb hullámzásokkal a vonzalmam megmaradt, főként amikor az Eurosport csatornáján hazánkban is követhetővé váltak az Afrika-kupák a maguk egyedi hangulatával.

Sokszor felmerül, hogy az afrikai válogatottak a játékosállományuk minőségéhez képest alulteljesítenek. Te miben látod ennek az okát? A szövetségek körüli káoszban, mentális tényezőkben, vagy egyszerűen nincsenek minőségi szövetségi kapitányok a nemzeti válogatottak élén?

Bevallom, én még nem találkoztam ilyen véleménnyel, én nem is gondolnám, hogy a játékosállományhoz képest különösebben alulteljesítenének az afrikai válogatottak. Nyilván elképesztő infrastrukturális és gazdasági hátrányból, a vetélytársaknál sokkal hányattatottabb körülmények közül indulnak ezek az országok, aminek elkerülhetetlenül van hatása a labdarúgásra is, de egy-két pozitív vagy negatív kilengést leszámítva a keretértékeknek megfelelően alakulnak az afrikai válogatottak eredményei is nagy általánosságban.

Milyen képet adott számodra a 2025-ös Afrika-kupa? Mely csapatok teljesítménye volt a legmeggyőzőbb, és volt-e olyan meglepetés, ami különösen feltűnt?

Az afrikai hétköznapokhoz képest egészen magas színvonalú volt a torna rendezésének színvonala, ami már csak azért is érthető, mert a globális közönség egészen más luxuskörülményekhez van szokva, márpedig Marokkónak a 2030-as vb társrendezőjeként arra a szintre kell majd valahogy felküzdenie magát.

A játék színvonala még ha egy Eb-jétől természetesen el is marad, ugyanakkor emelkedőnek érződik az Afrika-kupán, és ezt támasztja talán az is, hogy kiscsapat nem tudott áttörő meglepetést okozni ezúttal. Mozambik első megnyert meccse és továbbjutása vagy Tanzánia és Szudán nyolcaddöntős szereplése kellemes meglepetésnek mondható, miközben Tunézia, az ezúttal a csoportkörben kieső Angola vagy a pont nélkül záró Gabon pedig a csalódások közé sorolható.

Térjünk át a döntőre, mely több vitatott és kaotikus jelenetet is hozott. Mit gondolsz Szenegál levonulásáról, és arról, hogy az Afrikai Labdarúgó Szövetség (CAF) fellebbviteli bizottsága megsemmisítette a végeredményt, és Szenegál helyett Marokkót hirdette kigyőztesnek? Mi a véleményed a döntésről? Inkább szabályértelmezési kérdés volt ez, vagy politikai döntés?

Az eset értelmezéséhez igazából a torna körüli egészen felfokozott hangulatot is figyelembe kell venni, ugyanis a kontinens számára az Afrika-kupa egészen más jelentőségű, mint mifelénk mondjuk egy Európa-bajnokság, hiszen ezen országok számára gyakorlatilag ez az esemény jelentheti az egyetlen komolyabb elismerést jelentő sportsikert.

Az idei tornán aztán a trófeára 50 éve hiába ácsingózó Marokkó körül egészen hisztérikus hangulat alakult ki, nem is csak a saját szurkolói részéről, hanem az ellenfelek is túlságosan ki voltak élezve minden egyes játékvezetői ítéletre, még ha összességében konzekvens volt is a bírói felfogás. Az nyilvánvalóan elfogadhatatlan, hogy egy csapat egy ilyen eset miatt levonul a pályáról, így idő kérdése volt csak, mikor születik meg az elmarasztaló ítélet.

Maradva a döntőnél: én alapvetően nem szeretem az összeesküvés-elméleteket, de a rendes játékidő hosszabbításában történt büntető körüli pletykák mellett nehéz szó nélkül elmenni. Sokan úgy vélik, Brahim Díaz szándékosan hibázta el a 11-est, hogy ezzel vegyék rá a levonuló szenegáliakat a visszatérésre. Erre utalhatott a szenegáli játékosok érzelemmentes reakciója is a védés után, akik úgy viselkedtek, mintha kapusuk egy szimpla beadást húzott volna le.
Te hogyan láttad ezt a jelenetet? El tudod képzelni, hogy egy ilyen szintű döntőben „megrendezett” pillanatok zajlottak?

A játékosok reakcióiból, testbeszédéből vagy a közben előkerült, egyeztetéseknek tűnő felvételekből valóban úgy tűnik, ilyen megegyezés született a felek között, mert a szervezők és a marokkóiak sem akarták, hogy egy csúfos levonulással érjen véget az Afrika-kupa. Ezt bizonyítani nyilván én sem tudom, az érintett játékosok pedig folyamatosan tagadják, így el kell fogadnunk, hogy ez a kérdés már homályban marad.

Várható-e még újabb fordulat az ügyben? Milyen esélyt látsz arra, hogy a CAS (Nemzetközi Sportdöntőbíróság) felülbírálja a CAF döntését?

Nagyon meglepődnék, ha a Sportdöntőbíróság megváltoztatná a CAF ítéletét, de a hivatalos végeredményhez valóban meg kell még várni az ő döntésüket.

A világbajnoki selejtezőkön annak ellenére, hogy a létszámbővítés miatt Afrika 5 helyett már 9+1 helyet kapott, két tradicionális nagyhatalom, Nigéria és Kamerun is elvérzett. Ez mennyire lepett meg téged?

Afrikában azért nincsenek olyan kiemelkedő válogatottak, mint Európában, az erősebbek sem múlják olyan sokkal felül a közvetlen vetélytársakat, mint nálunk a spanyol, francia, német vagy angol válogatott, hanem az Afrika-kupáknak is 10-12 csapat vág neki voltaképpen reális esélyekkel. Nigéria már az előző vb-re sem jutott ki, most ráadásul egy csoportba került Dél-Afrikával, a pótselejtezőn is erős ellenfelek jöttek már, így abszolút benne volt a bukás a sorsolásukban.

Kamerunban viszont Samuel Eto’o sajnos a szövetség elnökeként is ugyanaz a fenegyerek, aki játékosként volt, így ott a szövetségen belüli harcok is hozzájárultak a kudarchoz, de ez abszolút benne volt náluk is a levegőben. Bár az európai közönség számára sokszor összemosódik az afrikai futball, azért Kamerun az, ahol a legtöbb a belső feszültség most már évtizedek óta, miközben sok vetélytársnál profibbak a körülmények.

A vb-selejtezőkön nemcsak negatív, hanem pozitív meglepetések is voltak: ilyen a története első vb-jére kijutó, Győr-Moson-Sopron vármegyénél is kisebb területű, alig félmilliós Zöld-foki Köztársaság, vagy a tornára 52 év után visszatérő Kongói DK.
Mi volt az ő sikerük titka a sorozat során?

A Kongói D. K. az egyik leghányattatottabb országnak számít Afrikában is, ugyanakkor a hazai és a diaszpórában élő 110 milliós nép nagy erőforrást jelent a labdarúgás számára, és gyakran jártak már közel az újabb vb-szerepléshez. Az utóbbi években ráadásul a francia szövetségi kapitány, Sébastien Desabre keze alatt nagyon stabil csapat is alakult, mely például legutóbbi ANK-n is elődöntős volt, így az ő kvalifikációjuk nem volt olyan egetverő meglepetés.

Kicsit más azért a helyzet a Zöld-foki Köztársasággal, mely ugyan szintén tudott negyeddöntős ANK-szerepléseket felmutatni az utóbbi időben, de az idei tornára például be se jutott a 24 résztvevő közé. A sikerhez biztosan ott is kell, hogy az egykor játékosként is válogatott Bubista már 6 éve építgeti a keretet szövetségi kapitányként, a szövetség pedig nyugodt körülményeket biztosít mindehhez, így ki tudták használni az épp ellentétes úton ragadt kameruniak válságát.

Alig három hónappal a világbajnokság előtt Walid Regragui – aki 2022-ben történelmi vb-elődöntőig vezette Marokkót – távozott a válogatott éléről. Hogyan értékeled ezt a döntést, és mi állhatott a háttérben? Mennyire tűnik logikus választásnak az utódja, a tavaly az U20-asokkal világbajnoki címet nyerő Mohamed Ouahbi?

Mi csak Magyarországra szoktuk mondani, hogy a 10 millió szövetségi kapitány országa, de valójában nincs ez másként sok más helyen, így Marokkóban sem, ahol egészen irreális elvárások alakultak ki a válogatottal szemben, a közönség egyre csak kiütéses győzelmeket, újabb felfedezett csodatehetségeket várt el. Így hiába a 2022-es siker és azóta is masszív eredménysor, nagyon sok kritikát kapott Regragoui a helyi sajtótól és szurkolóktól egyaránt, lógott már a levegőben az Afrika-kupa előtt is a váltás.

Mohamed Ouahbi U20-as csapatának sikere viszont nagyon pozitív visszhangot kapott, bármilyen hatalmas szerencséje volt is annak a gárdának a korosztályos vb-n, így az ő neve is a nagy esélyesek között volt az „atlasz-oroszlánok” kispadjára, pedig felnőtt csapattal korábban még nem dolgozott.

Júniusban kezdődik a 2026-os világbajnokság. A marokkói kapitányváltás körüli bizonytalanság ellenére Szenegál, Elefántcsontpart és Marokkó kerete is nívós.
Mit gondolsz ennek a három válogatottnak az esélyeiről? Szerinted meddig juthat el idén a „legjobb” afrikai csapat? És ki lesz az?

A vb-történelem alapján az amerikai kontinensen való rendezés nem igazán kedvez az afrikai válogatottaknak, így voltaképpen a csoportkörből való továbbjutást már bár bárki számára jó eredménynek kéne tekintenünk, ha pedig még egy-két kört továbbjut valamelyik gárda, az már meseszerű menetelés. A legerősebb afrikai indulók közül Marokkóban megint irreálisak az elvárások, ami könnyen visszaüthet, Szenegál borzasztóan erős csoportba került a franciák és a norvégok mellé, Elefántcsontpart tehetségei pedig még elég rutintalanok, így kérdés, ki tudják-e hozni a legprofibb válogatottak között, ami bennük van.

Az ilyen tornákon nagyon fontos az is, hogy alakul éppen a színfalak mögött a csapatkohézió és hogy melyik csapat milyen pillanatnyi formát kap el, így az eredmények nehezen jósolhatóak. Mindenesetre az említettek mellett talán Algériában, Egyiptomban vagy Kongóban is meg van a potenciál egy jobb szereplésre szerencsés helyzetben, de az könnyen megeshet, hogy a negyeddöntőben már nem lesz képviselője Afrikának.

Kiket tartasz a torna leggyengébb afrikai résztvevőinek, és mely csapatok lehetnek azok, akik a papírforma ellenére meglepetést okozhatnak? 

A debütáló Zöld-foki Köztársaságtól voltaképpen a pontszerzés is bravúr lenne, Tunéziának ha nem ilyen szerencsés a sorsolása a selejtezőkben, valószínűleg ők el sem jutnak a vb-re, Ghána pedig komoly válságba került az utóbbi időben, ráadásul a legfontosabb támadójuknak számító Mohamed Kudus a jelek szerint ki is kényszerül hagyni a tornát. Igaz, utóbbi két válogatottnál nemrég új szövetségi kapitányt neveztek ki, így okozhatnak akár kellemes meglepetést is, de erre kicsi az esély. Így már csak egyetlen afrikai indulót nem említettünk, mégpedig Dél-Afrikát, melytől egységes csapatjátékával nem lehetetlen a továbbjutás a kvartettjéből, de azért ha sikerülne, azt a meglepetések közé kéne sorolnunk.

Szerinted mely afrikai játékosok lehetnek a torna felfedezettjei? Kik azok a fiatalok, akik ezen a világbajnokságon robbanhatnak be igazán a köztudatba?

Az ilyen kérdésekben sokszor azt nehéz belőni, ki számít egyáltalán még radar alatti játékosnak. Az elefántcsontpartiak közül Yan Diomandé például 19 évesen már a Leipzigben, a 20 éves Chist Inao pedig a Trabzonsporban is megmutatta oroszlánkörmeit. A marokkói válogatottból a 21 éves Stuttgart-légiós, Bilal El Khannous már az előző vb-n is pályára lépett, a szenegáliaktól a 20 éves El Hadji Malick Diouf vagy a 22 éves Habib Diarra a Premier League-ben szerepelnek rendszeresen, akárcsak a 21 éves kongói Noah Sadiki, miközben az algériai Ibrahim Maza a Leverkusen egész fontos játékosa 20 évesen. Ők még inkább a reflektorfénybe kerülhetnek a vb-n, de az egyéni játékosokra is igaz, hogy nagyon sok múlik a pillanatnyi formán és talán még több a szerencsén az ilyen tornákon.

Végezetül egy kicsit személyesebb vizekre evezve: van olyan válogatott, amelynek szurkolsz majd a világbajnokság alatt? És szerinted melyik nemzet emelheti magasba a trófeát a torna végén?

Nyilván az afrikai válogatottaknak mindegyikének szurkolok, emellett pedig minden párosításban alakulhat majd, hogy melyik csapatot érzem szimpatikusabbnak, de különösebb kedvenceim nincsenek. A végső győztesre sem szívesen tippelnék, inkább csak azt remélem, hogy sok érdekesség és minél színesebb, változatosabb narratívák lesznek ezen a tornán is. Most ráadásul az is újdonság lesz a nézőknek, hogy a vb növekedése miatt már nem lesz lehetőség minden egyes meccset követni, hanem az érdeklődésének vagy épp a szabadidejének megfelelően választhatja majd ki mindenki, melyik eseményt nézi meg, mint egy olimpián vagy a topligákban. Új fajta szurkolói élmény lesz tehát és ezt várom a legizgatottabban.

István szavaiból tisztán látszik: az afrikai futball sokkal több, mint puszta statisztika vagy taktikai felállás. Egy olyan vibráló, ellentmondásokkal teli, de végtelenül szerethető világ ez, amely folyamatosan képes a megújulásra és a meglepetésekre.

Az Afrika-kupa döntő körüli káosz, a Zöld-foki Köztársaság tündérmeséje vagy éppen a marokkói kapitányváltás drámája csak néhány példa azon témák közül, amelyekben a Mesebeli Afrika szerzője segített nekünk a sorok mögé látni.
Köszönöm az izgalmas betekintést, és kívánom, hogy a blog még sokáig maradjon a magyar szurkolók iránytűje ebben a különleges futballuniverzumban!