Téves ítélet fosztotta meg a Zöld-fokiakat a vb részvételtől!

Egyelőre nem tudott történelmet írni az első vb-részvételére készülő Zöld-foki Köztársaság, amely hatalmasat hajrázott: 1–3-ról kiegyenlített, majd a 96. percben hiába szerzett újabb gólt, egy téves játékvezetői ítélet miatt a szigetlakók sorsa az utolsó körben dől el.


D csoport

A D csoportban történelmi tettre készült a mindössze 525 ezer lakosú Zöld-foki Köztársaság, amely egy győzelemmel kijuthatott volna a 2026-os világbajnokságra. Nem várt könnyű mérkőzés a listavezető zöld-fokiakra, hiszen a csoport harmadik helyén álló, még versenyben lévő Líbia vendégei voltak Tripoliban.

A mérkőzésen eseményekben nem volt hiány. Líbia már az első percben előnybe került Lopes (Shamrock Rovers) öngóljával, a vendégek azonban még az első félidőben, a 29. percben egyenlítettek Arcanjo fejesével. A portugál Vitória Guimarães szélsője élete első válogatott gólját szerezte.

Ezt követően a hazaiak a 42. percben ismét előnybe kerültek, miután El Maremi egy kipattanó után közelről a hálóba lőtt. Az 58. percben már kétgólosra duzzadt Líbia előnye, Al-Shalui 30 méterről, szabadrúgásból óriási gólt lőtt.

Zöld-foki Köztársaság azonban nem adta fel, és a 76. percben egy elképesztő potyagóllal össze is jött a szépítés. Cabral (Estrela Amadora) 40 méterről előretett ártalmatlan labdája Al-Wuheeshi kapus lábai között, gyermeteg módon a hálóban kötött ki. Ezt követően még magasabb fokozatba kapcsoltak a vendégek, akik a 82. percben Willy Semedo (Omonia Nicosia) közeli góljával kiegyenlítettek.

Ezután mindkét csapat komoly erőket mozgósított a győztes gólért. A zöld-fokiaknak minden esélyük meg is volt erre: a 92. percben a líbiaiak a saját gólvonalukról mentettek bravúrral, a 94. percben pedig Nuno Da Costa (Trabzonspor) lépett ki ziccerben, de lövése Al-Wuheeshi lábáról fölé pattant. A kispadon már mindenki felállt, s már futott volna be a pályára ünnepleni.
A 96. percben pedig négy az egyben mehettek a zöld-fokiak, a hálóba is találtak, ám a gólt les miatt nem adták meg. A lassításból kiderült, hogy hibás ítélet született, így maradt a 3–3.
A csoportelsőségről és a kijutásról tehát az utolsó forduló mérkőzései fognak dönteni.

A csoport második helyén álló Kamerun a várakozásoknak megfelelően 2–0-ra győzött Mauritiuson: Ngamaleu (Dinamo Moszkva) az 57., Mbeumo (Manchester United) a 92. percben talált be, így életben tartották kijutási reményeiket.

A csoport harmadik összecsapásán: Eswatini–Angola 2–2.

Az utolsó fordulóban hétfőn Zöld-foki Köztársaság–Eswatini, valamint Kamerun–Angola mérkőzéseket rendeznek. Kiindulva abból, hogy Kamerun győzni fog, a zöld-fokiaknak is nyerniük kell, hiszen egy esetleges döntetlennél a kameruniak jobb gólkülönbségük miatt örülhetnének.

D csoport állása

1. Zöld-foki Köztársaság 20 pont
2. Kamerun 18 pont
3. Líbia 15 pont
4. Angola 11 pont
5. Mauritius 5 pont
6. Eswatini 3 pont

A kép AI-illusztráció – nem valós fotó.

Ajánlott