Pécsi Ármin tarolt Ausztriában: három helyen is bekerült a forduló válogatottjába
Pécsi Ármin számára emlékezetesre sikerült az osztrák Bundesliga 11. fordulója. A 21 éves magyar kapus a péntek esti stájerországi rangadón nagyszerű teljesítménnyel járult hozzá a TSV Hartberg fölényes, 4–0-s idegenbeli győzelméhez a Grazer AK ellen. A Liverpool kölcsönjátékosaként szereplő hálóőr produkcióját három különböző helyen is elismerték: a nemzetközi statisztikai portálok, a Sofascore és a FotMob, valamint az osztrák Kronen Zeitung egyaránt beválasztotta a forduló válogatottjába.
Marco Rossi kedden kihirdette a magyar válogatott novemberi Nemzetek Ligája mérkőzéseire készülő keretét. Az olasz szövetségi kapitány három újoncnak, Urblík Józsefnek, Pető Milánnak és Szendrei Ákosnak szavazott bizalmat. Visszatért a keretbe az előző válogatott ablakot sérülés miatt kihagyó Sallai Roland, Varga Barnabás és Baráth Péter, míg Szalai Attila az egy évvel ezelőtti Írország elleni, balsikerű világbajnoki selejtező óta először kapott ismét meghívót.
A keretben tehát számos változás történt az előző kerethirdetéshez képest. A kapusposzton ugyanakkor nem történt változás: Tóth Balázs, Pécsi Ármin és Gundel-Takács Bence is megőrizte a helyét a válogatott keretében.
Mindhárom hálóőr rászolgált a bizalomra, ezt a pénteki GAK elleni mérkőzésen Pécsi Ármin tökéletesen igazolta is. Az Ausztriában született kapus 90 perc alatt öt sikeres védést mutatott be, amelyek közül négyet a tizenhatoson belülről leadott lövések után jegyzett. Különösen figyelemre méltó a +0,94-es Goals Prevented mutatója, amely azt jelzi, hogy a kapujára tartó lövések minősége alapján várható gólokhoz képest közel egy találattal kevesebbet gólt kapott.
A mezőnyjátékból is aktívan kivette a részét: 44 labdaérintése mellett 33 passzkísérletéből 22 volt pontos, ami 67 százalékos hatékonyságot jelentett. Saját térfelén kifejezetten megbízható volt (18/19 pontos átadás, 95 százalék), emellett 16 hosszú indításából ötöt juttatott csapattárshoz.
A mezőny legjobbja a GAK ellen
A GAK elleni teljesítményét mindkét nemzetközi statisztikai portál kiemelkedőre értékelte. A Sofascore 8,4-es osztályzattal jutalmazta a magyar kapust, amellyel a teljes mezőny legmagasabb pontszámát érte el, így a mérkőzés legjobbja lett. A FotMob adatbázisában 8,5-ös értékelést kapott, amellyel a harmadik helyen végzett a duplázó Marco Hoffmann (8,9) és Angelo Gattermayer (8,6) mögött.
A két mértékadó statisztikai platform osztályzatainak összevetése alapján Pécsi Ármin 8,45-ös átlaggal holtversenyben a mérkőzés legmagasabbra értékelt játékosa lett. Ugyanilyen átlagot ért el Angelo Gattermayer is, míg Youba Diarra 8,30-al következett.
Sofascore – osztályzatok (GAK–Hartberg)
1. Pécsi Ármin – 8,4
2. Angelo Gattermayer – 8,3
2. Youba Diarra – 8,3
FotMob – osztályzatok (GAK–Hartberg)
1. Marco Hoffmann – 8,9
2. Angelo Gattermayer – 8,6
3. Pécsi Ármin – 8,5
A két értékelőoldal osztályzatainak átlaga
1. Pécsi Ármin – 8,45
1. Angelo Gattermayer – 8,45
3. Youba Diarra – 8,3
Mindkét statisztikai portál a forduló legjobb kapusának rangsorolta
Pécsi Ármin GAK elleni remeklése nem csupán a mérkőzés értékeléseiben mutatkozott meg. A teljes Bundesliga-fordulót tekintve is kiemelkedő osztályzatokat produkált: a FotMob és a Sofascore kapusokra vonatkozó rangsorában egyaránt fölényesen az első helyen végzett, és így bekerült a forduló válogatottjába.
FotMob – a 11. forduló legjobb kapusai
1. Pécsi Ármin (Hartberg) – 8,5
2. Niklas Hedl (Rapid) – 7,5
2. Samuel Şahin-Radlinger (Austria) – 7,5
Sofascore – a 11. forduló legjobb kapusai
1. Pécsi Ármin (Hartberg) – 8,4
2. Samuel Şahin-Radlinger (Austria) – 8,1
3. Dejan Stojanović (Altach) – 7,4
A magyar hálóőr a Goals Prevented mutatóban is az egész mezőny élén zárta a játéknapot. A +0,94-es értékével jelentősen megelőzte a második helyezett Dejan Stojanovićot, akinek 0,37-es mutatója volt.
Goals Prevented – a 11. forduló legjobbjai
1. Pécsi Ármin (Hartberg) – +0,94
2. Dejan Stojanović (Altach) – +0,37
3. Ammar Helac (Sturm Graz) – +0,21
A védések számában szintén a legjobbak közé tartozott: öt sikeres hárításával holtversenyben végzett az első helyen Cican Stanković és Domenik Schierl társaságában. A tizenhatoson belülről érkező lövések hatástalanításában is kiemelkedett, négy ilyen védést mutatott be, amivel Samuel Şahin-Radlingerrel együtt lett első a rangsorban.
Védések – a 11. forduló legjobbjai
1. Pécsi Ármin (Hartberg) – 5
1. Cican Stanković (GAK) – 5
1. Domenik Schierl (Lustenau) – 5
Tizenhatoson belüli védések – a 11. forduló legjobbjai
1. Pécsi Ármin (Hartberg) – 4
1. Samuel Şahin-Radlinger (Austria) – 4
3. Cican Stanković (GAK) – 3
A Kronen Zeitung is beválasztotta a forduló álomcsapatába
A nemzetközi statisztikai portálok elismerése mellett az osztrák sportsajtót is meggyőzte Pécsi Ármin teljesítménye. Ausztria egyik vezető napilapja, a Kronen Zeitung szintén beválasztotta a magyar kapust az osztrák Bundesliga 11. fordulójának álomcsapatába.
A lap összeállításában Pécsi mellett további két hartbergi játékos, Oliver Lukić és Marco Hoffmann kapott helyet. A Salzburg szintén három futballistával képviselteti magát az álomcsapatban.
Felcsúttól Liverpoolig: egy fiatal kapus pályafutása
Pécsi Ármin már nagyon fiatalon komoly tehetségnek számított, még nem volt 19 éves, amikor 2024. február 4-én, a Paks ellen bemutatkozott az NB I-ben. A Puskás Akadémia már abban a hónapban elismerte a fejlődését, és 2028-ig meghosszabbította a szerződését. A felcsúti együttes alapembereként a 2023–2024-es szezonban bronzérmet, a 2024–2025-ös idényben pedig ezüstérmet ünnepelhetett az NB I-ben.
Utóbbi szezonban kilenc alkalommal zárt kapott gól nélkül, miközben összesen 35 találatot kapott. Teljesítményével nemcsak idehaza, hanem nemzetközi szinten is felhívta magára a figyelmet: felkerült a Golden Boy-jelöltek listájára, amely Európa legígéretesebb, 21 éven aluli játékosait rangsorolja. Külön érdekesség, hogy a listán mindössze három kapus szerepelt, így a magyar hálóőr a kontinens legígéretesebb fiatal kapusai között is megjelent.
A Liverpool figyelmét is felkeltő statisztikák
Pécsi Ármin 2025 nyarán hagyta el Felcsútot, és 1,8 millió euróért a Liverpoolhoz szerződött, ötéves megállapodást kötve az angol klubbal. A Liverpoolhoz vezető útját az NB I-ben nyújtott teljesítménye és kiemelkedő statisztikái alapozták meg. A magyar élvonalban a „megakadályozott gólok” mutatóban kiemelkedett: 14,33 góltól mentette meg csapatát, ami a teljes mezőny legjobb értéke volt. Emellett 91 védéssel a liga élén végzett, védési hatékonysága pedig 72,44 százalék volt, amivel szintén a bajnokság legjobbjai közé tartozott.
Első idény Angliában, majd irány Ausztria
A 2025–2026-os szezonban Pécsi a Premier League 2-ben szereplő U21-es együttes kapuját védte, ahol 17 tétmérkőzésen lépett pályára, 32 gólt kapott és 4 mérkőzést hozott le kapott gól nélkül.
Az idény során ötször is bekerült a felnőttcsapat keretébe: a Crystal Palace elleni Ligakupa-, valamint további négy bajnoki mérkőzésen egyaránt a kispadon foglalt helyet. Januárban a Premier League 2-ben nyújtott teljesítményére is felfigyeltek, és jelölték a hónap játékosa díjra.
Pécsi Ármin a 2026-os nyári átigazolási időszakban egyéves kölcsönszerződéssel csatlakozott a TSV Hartberghez. A Liverpool és a játékos menedzsmentje tudatosan kereste azt a bajnokságot és klubot, amely ideális feltételeket biztosít a fiatal kapus folyamatos felnőtt szintű fejlődéséhez és a rendszeres játéklehetőséghez.
Zárszó
Pécsi Ármin számára összességében jól indult az ausztriai kölcsönidőszak. A Grazer AK elleni teljesítménye és a három különböző forrástól kapott elismerés újabb fontos visszaigazolása annak, hogy a Liverpoolnál miért látnak benne komoly fejlődési potenciált. A 21 éves kapus számára most az a legfontosabb, hogy Hartbergben rendszeres játéklehetőség mellett, mérkőzésről mérkőzésre bizonyítsa képességeit, és folyamatosan fejlődjön, értékes tapasztalatokat gyűjtsön.
Ha a folytatásban is hasonló teljesítményt nyújt, az nemcsak ausztriai megítélését erősítheti, hanem hosszabb távon a magyar válogatottban betöltött szerepére és a liverpooli jövőjére is kedvező hatással lehet. Minden esélye megvan arra, hogy az eddigi egy válogatottságát továbbiakkal gyarapítsa, és néhány éven belül a magyar válogatott első számú kapusává váljon, a posztot pedig hosszú évekre biztosítsa magának.
Kiemelt kép forrása: mlsz.hu
Horváth Zsolt
a valogatottfoci.hu alapítója és szerzője
