Szoboszlai és Kovács Bendegúz: csak a szülői különút vezet az elitbe? Elemzés a magyar utánpótlásról
A magyar válogatott az elmúlt évtizedben három Európa-bajnokságra is kijutott, ám idén zsinórban tizedszer maradt le a futballvilág csúcseseményéről, a világbajnokságról. A bűnbakkeresés reflexszerű: az írek elleni novemberi 3–2-es vereség után sokan Marco Rossi fejét követelték, mondván, a kapitány nem tudott szintet lépni. Azonban egy fontos tényezőt nem szabad figyelmen kívül hagyni: bármilyen taktikát is rajzol fel egy edző, az eredményességnek határt szab a rendelkezésre álló játékoskeret minősége.
Ebben az elemzésben azt járjuk körbe, hogy a 2010 óta beáramló jelentős források hatására valóban fejlődött-e a magyar utánpótlás olyan mértékben, hogy reális elvárás lehessen a vb-részvétel, és hol állunk jelenleg a regionális versenytársainkhoz képest.
Topligás játékosok száma 2011 vs. 2026
Ahhoz, hogy megértsük, miért tartunk itt, érdemes megvizsgálni a topligákban (Premier League, Bundesliga, Serie A, La Liga, Ligue 1) szereplő magyar játékosok létszámát 2011-ben és most 2026-ban. A kép elgondolkodtató: a 2010/11-es szezonban, amikor az akadémiai rendszer még gyerekcipőben járt, több játékosunk (11 fő) jutott szóhoz az elitben, mint napjainkban.
2010/11 (11 fő)
- Anglia (2): Gera Zoltán (Fulham), Bogdán Ádám (Bolton)
- Olaszország (5): Rudolf Gergely (Genoa/Bari), Koman Vladimir (Sampdoria), Vass Ádám (Brescia), Feczesin Róbert (Brescia), Laczkó Zsolt (Sampdoria)
- Spanyolország (2): Vadócz Krisztián (Osasuna), Pintér Ádám (Zaragoza)
- Németország (2): Hajnal Tamás (Stuttgart), Szalai Ádám (Mainz 05)
25/26 (8 fő)
- Anglia (3): Szoboszlai Dominik (Liverpool), Kerkez Milos (Liverpool), Tóth Alex (Bournemouth)
- Németország (4): Gulácsi Péter (RB Leipzig), Willi Orbán (RB Leipzig), Schäfer András (Union Berlin), Dárdai Bence (Wolfsburg)
- Franciaország (1): Loic Nego (Le Havre)
Forrás: transfermarkt.at
Ki a valódi akadémiai „termék”?
A kép még elkeserítőbb, ha mélyebben megvizsgáljuk a 2025/2026-os idényben topligában játszó nyolc magyar labdarúgót:
- Három játékosunk honosított
- Egy játékos külföldön született és ott is nevelkedett
- Szoboszlai Dominik képzésének oroszlánrésze a családi műhelynek, a Főnixnek köszönhető, nem a központi akadémiai rendszernek, majd fiatalon Salzburgba került
A mérleg nyelve fájdalmasan billen el: a magyar akadémiai rendszer a jelenlegi idényben mindössze három+egy (!!!) valódi topligás játékost tud felmutatni: Gulácsi Pétert, aki már 2008-ban külföldre igazolt, Schäfer Andrást, Tóth Alexet, akinek egyelőre csak percei volt a Bournemouthban és – bár nem topligás, de soroljuk ide – Sallai Rolandot is. Ez édeskevés ahhoz, hogy a válogatott tartósan a világelithez tartozzon, ehhez ugyanis legalább 20-30 ilyen szintű futballistára lenne szükség.
Topligás játékosok a régiós országokban (2024/2025)
Miközben a magyar futball az elmúlt másfél évtizedben stagnál, addig környező országok továbbra is jelentősen megelőzik Magyarországot a nemzetközi szinten versenyképes játékosok kinevelésében.
1. Ausztria 32
2. Horvátország 28
3. Lengyelország 27
4. Szerbia 22
5. Csehország 12
6. Szlovákia 11
7. Magyarország 10
8. Románia 9
9. Szlovénia 7
Míg Ausztria (32), Horvátország (28) és Lengyelország (27) tucatjával delegál futballistákat az elitbe, Magyarország 10 fővel, az előző évi adatok szerint, ami idén tovább romlott, a rangsor hátsó felében kullogott. Ez nem csupán statisztikai különbség: ez a merítési lehetőség és a válogatott stabilitásának záloga.
A tíz legerősebb bajnokságban szereplő légiósok száma a régiós országokban (2024/25)
Ha tágítjuk a kört, és az Európa tíz legerősebb bajnokságában szereplő légiósokat nézzük, a kép még drasztikusabb. Szerbia 89, Horvátország 83, Lengyelország 81 ilyen szintű játékossal rendelkezik, ezzel szemben Magyarország összesen mindössze 22-t tud felmutatni. Ezzel a régióban sereghajtók vagyunk.
- Szerbia – 89
- Horvátország – 83
- Lengyelország – 81
- Szlovákia – 68
- Ausztria – 67
- Csehország – 32*
- Románia – 30
- Szlovénia – 29
- Magyarország – 22
Játékpercek és gólok: A produktivitás hiánya (2024/25)
A játékpercek összesítése mutatja meg igazán a szakadékot. A szerb vagy horvát légiósok háromszor annyi időt töltenek a pályán magas szinten, mint a magyarok. A gólok tekintetében pedig még elkeserítőbb a helyzet: a horvátok 205 találatával szemben a mi 27 gólunk jelzi, hogy a magyar játékosok jelenleg alig bírnak érdemi hatással a nemzetközi elitre.
- Szerbia – 130 812
- Horvátország – 125 461
- Lengyelország – 122 636
- Szlovákia – 109 229
- Ausztria – 105 169
- Csehország – 45 565*
- Románia – 42 666
- Magyarország – 42 603
- Szlovénia – 35 723
Légiósok által szerzett gólok (2024/25)
- Horvátország – 205
- Lengyelország – 156
- Szerbia – 148
- Szlovákia – 137
- Ausztria – 111
- Csehország – 75*
- Románia – 56
- Szlovénia – 51
- Magyarország – 27
Forrás: mlsz.hu / professzionális futballkörkép 2024-2025
Fontos megjegyzések
- A cseh adatoknál a Chance Liga – az UEFA klubkoefficiens-rangsora alapján – Európa tíz legerősebb bajnokság közé tartozik, így a cseh játékosoknál csak a másik kilenc ligában szereplő játékosokat vették figyelembe.
- Az öt legmagasabban rangsorolt ország esetében a másodosztály is beleszámít a statisztikákba.
- Magyar játékosnak az számít, aki Magyarországon született, vagy magyar állampolgár, és jogosult a válogatottban szerepelni.
A 7000 órás szakadék: Miért nem elég a modern stadion?
Adott a kérdés: ha 2010 óta az infrastruktúra nemzetközi színvonalúvá vált, és a források stabilan áramlanak a rendszerbe, miért rekedtünk meg a régiós rangsor végén?
Szoboszlai Zsolt és a tízezer óra törvénye
Szoboszlai Zsoltot, aki saját módszerével, a semmiből építette fel a mai magyar futball egyetlen sztárjátékosát, tapasztalatai felülírhatatlanok, hiszen a gyakorlatban bizonyították: a nemzetközi elitbe nem az akadémiai kényelem, hanem a kíméletlen munka vezet.
A magyar képzés problémája természetesen összetett, számtalan okot lehetne felsorolni, de ez jó kiinduló alap lenne a helyes irányba:
Szoboszlai Zsolt: „Tökmindegy, hogy zongorázol, hegedülsz, falat mászol, kézilabdázol vagy futballozol, ha megfelelő alapképességeid vannak, és 5–18 éves korod között tízezer órát foglalkozol vele, akkor annak a tevékenységnek a mestere leszel. Domi beletette a tízezer órát.”
A sokkoló valóság: 3000 kontra 10 000
Dominik beletette ezt a tízezer órát, és ma a Liverpool alapembere. Ezzel szemben egy átlagos magyar focistapalánta 18 éves koráig mindössze kb. 2-3000 órát tölt érdemben labdával.
A kieső 7000 óra pótolhatatlan. Ez az a technikai és készségszintű lemaradás, amit később, felnőtt korban már nem lehet behozni.
Fontos leszögezni: a 10 000 óra és a megfelelő edzői háttér, ami szintén kérdéses Magyarországon, önmagában még nem garantálja, hogy minden gyerekből klasszis lesz, de ez a szükséges alapfeltétel. Enélkül esélyünk sincs arra, hogy a topligás játékosaink számát a jelenlegi 8-10-ről a vágyott 20-30-ra emeljük, vagy hogy a tíz legerősebb európai ligában drasztikusan növeljük a jelenlétünket.
A „Szoboszlai-modell” fehérgyarmati kiadása: Kovács Bendegúz
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Szoboszlai Dominik útja egyszeri, de a 2007-es születésű Kovács Bendegúz története kísérteties hasonlóságokat mutat. Itt is egy tudatos édesapa, Kovács Ottó áll a háttérben, aki saját klubot alapított (Fiatal Gyémántok), hogy fia már négyéves korától megfelelő alapokat kapjon.
Bendegúz később a DVSC-hez került, ahol 68 mérkőzésen 88 gólt lőtt, mégis – érthetetlen módon – mindössze 8-szor volt kezdő, utolsó szezonjában pedig egyszer sem. A család ekkor húzott egy merészet: a holland utat választották. Az eredmény? Bendegúzt az Ajax szerződtette, ma pedig az AZ Alkmaar játékosa, ahol idén 42 meccsen 33 gólt és 2 gólpasszt jegyzett.
Zárszó: Tanulni azoktól, akik már bizonyítottak
A fentiek egyértelműen rávilágítanak arra, hogy a magyar akadémiai rendszer jelenleg ezer sebből vérzik, és a nemzetközi piacon nem versenyképes. Bár a probléma összetett, de első körben érdemes lenne végre érdemben megkérdezni Szoboszlai Dominik és Kovács Bendegúz édesapját a módszereikről.
Mindketten a magyar akadémiai rendszert részben vagy szinte teljesen megkerülve juttatták el fiaikat az elitbe: egyikük ma a Liverpool állócsillaga, a másik pedig a magyar labdarúgás legnagyobb tehetsége. Mindkét esetben közös pont, hogy az édesapa pontosan átlátta a hazai képzés gyengeségeit, és tudatos döntésekkel építette fel fia karrierjét.
Fontos tanulság az is, hogy külföldön nem feltétlenül a legcsillogóbb nevet, hanem a legjobb nevelőklubokat (Salzburg, Ajax, AZ Alkmaar) keresték – olyan műhelyeket, amelyek Európában elitszinten képzik a tehetségeket. Ez a fajta tudatosság és szakmai alázat szintén az a faktor, ami ma sok esetben hiányzik a magyar labdarúgásból. Amíg a rendszer nem képes integrálni ezeket a tapasztalatokat, addig a magyar tehetségeknek marad a menekülőút, a válogatottnak pedig a kényszerű bűnbakkeresés.
Kiemelt kép forrása: mlsz.hu
