Szoboszlai újabb jó játéka, Kerkez egyik legjobb meccse – Liverpool-Brighton értékelés a brit sajtóból
Szombat délután, a Premier League 16. fordulójában a Liverpool Hugo Ekitiké duplájával 2-0-ra legyőzte a Brightont az Anfielden. A francia támadó már az 1. percbe betalált: egy rossz felszabadítást követően Gomez fejelte elé a labdát, melyet Ekitiké átvett, majd 11 méterről a léc alá bombázott (1-0). A nyáron a Frankfurtból 95 millió euróért igazolt játékos a 61. percben döntötte el a mérkőzést: Mo Salah szöglete után 4 méterről a kapu jobb oldalába fejelt (2-0).
Győzelmével a Liverpool 26 ponttal feljött a Premier League tabelláján a 6. helyre.
A hazaiak kezdőcsapatában Szoboszlai Dominik mellett Kerkez Milos is helyet kapott. A magyar válogatott csapatkapitányának megszakadt a sorozata: az idény első 15 bajnokiját végigjátszotta, ezúttal azonban a 83. percben bokasérülés miatt le kellett cserélni. Kerkez viszont végig a pályán maradt, és egyik legjobb teljesítményét nyújtotta a Liverpool mezében.
A mérkőzés után a brit sajtó azonnal értékelte a csapatok és a játékosok teljesítményét. Az alábbiakban összegyűjtöttük a legfontosabb véleményeket és osztályzatokat Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos teljesítményéről.
🇬🇧 goal.com
🇭🇺 Szoboszlai – Osztályzat: 6
Több pozícióban is játszott, mivel Gomez korai kiválása és Salah beállása után kénytelen volt a jobbhátvéd pozíciójába visszalépni. Úgy tűnt, bokaproblémával küszködik, ezért a mérkőzés vége felé le kellett cserélni.
🇭🇺 Kerkez – Osztályzat: 7
Egy újabb liverpooli védő, aki látványosan javuló teljesítményt mutatott. Nehéz feladata volt Minteh ellen, de összességében jól megoldotta.
🇬🇧 thisisanfield.com
🇭🇺 Szoboszlai – Osztályzat: 7
Jelenleg az egyik legértékesebb játékosa a Liverpoolnak Jones mellett, sokoldalúságát pedig azzal is bizonyította, hogy Gomez sérülése után jobbhátvédként folytatta a játékot. Folyamatos veszélyt jelentett támadásban, akár a passzaival, akár a távoli lövések lehetőségével, még ha ezúttal egyik kísérlete sem járt sikerrel.
Remélhetőleg a hajrában összeszedett sérülése nem jelent komolyabb problémát, az idényben ez volt az első alkalom, hogy nem játszott végig egy mérkőzést.
🇭🇺 Kerkez – Osztályzat: 8
Az első gól előtti akcióban kulcsfontosságú volt a gyors bedobása, amivel megakadályozta, hogy a Brighton rendezze a sorait. Yankuba Minteh ellen végig nehéz dolga volt, néhány alkalommal meg is verték, ugyanakkor minden párharcba maximális intenzitással ment bele, és felvette a kesztyűt az ellenfelével.
A mérkőzés későbbi szakaszában több kifejezetten jó védőbeavatkozást is bemutatott, összességében pedig az egyik legmagabiztosabb teljesítményét nyújtotta a Liverpool mezében.
🇬🇧 liverpool.com
🇭🇺 Szoboszlai – Osztályzat: 7
Joneshoz hasonlóan több szerepkörben is feltűnt a pályán, noha alapvetően a jobb oldalon kezdett. Ott is jól teljesített, majd Gomez sérülése után zökkenőmentesen illeszkedett be jobbhátvédként. Egy fájdalmasnak tűnő sérülés után is folytatni tudta a játékot.
🇭🇺 Kerkez – Osztályzat: 7
Yankuba Minteh-hel szemben a volt Bournemouth-játékos nagyon hatékonyan védekezett. Időnként hajlamos túl agresszíven belépni, ezúttal azonban jól választotta meg a pillanatokat, így a kockázatos megmozdulásai is sikerrel zárultak.
🇬🇧 rushthekop.com
🇭🇺 Szoboszlai – Osztályzat: 7,5
A mérkőzést középpályásként kezdte, majd az első félóra után, Gomez lecserélését követően jobbhátvédként folytatta. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy mindenben éreztesse a hatását, védekezésben is sziklaszilárd volt. Egészen egyszerűen minden tekintetben kiváló futballista.
🇭🇺 Kerkez – Osztályzat: 6,5
A heves magyar játékostól jóval fegyelmezettebb teljesítményt láthattunk, mint korábban, miközben igyekezett megbirkózni a nagyon veszélyes Yankuba Minteh-vel a szélen.
🇬🇧 si.com
🇭🇺 Szoboszlai – Osztályzat: 7,6
Conor Bradley eltiltása miatt, Salah beállása után a jobbhátvéd pozíciójába lépett vissza, ahol ismét nagyszerű, energikus teljesítményt nyújtott. Mindent kiadott magából, megállta a helyét a Brighton szélsőivel szemben.
🇭🇺 Kerkez – Osztályzat: 7,5
A Brighton legveszélyesebb támadásai gyakran Kerkez oldalán futottak, a Liverpool továbbra is masszívabbnak tűnik, ha Andy Robertson is a csapatban van. Ennek ellenére ez az egyik jobb teljesítménye volt a Liverpool mezében.
🇬🇧 liverpoolecho.co.uk
🇭🇺 Szoboszlai – Osztályzat: 7
Keményen dolgozott a középpályán, majd Gomez sérülése miatt a jobbhátvéd szerepkörét vette át. Az egyiptomi beállása után jól játszott össze Salah-val, az első félidőben fölé lőtt, majd a másodikban egy másik lövését blokkolták. A második játékrészben megsérült, ezért később lecserélték. A Kop gyakran éltette, miközben lenyűgöző szezonja tovább folytatódik.
🇭🇺 Kerkez – Osztályzat: 7
Megkapta azt a nem éppen irigylésre méltó feladatot, hogy felvegye a harcot Minteh-hel szemben, de jól teljesített, a remek formában lévő szélsőt nagyrészt sikerült féken tartania. Néhány szép szerelését a közönség hangos ovációval jutalmazta.
🇬🇧 givemesport.com
🇭🇺 Szoboszlai – Osztályzat: 7,5
Az első félidőben vissza kellett lépnie a jobbhátvédnek, de ennek ellenére stabil teljesítményt nyújtott. Több jó beadást küldött a kapu elé, és védekezésben is megbízhatóan teljesített.
🇭🇺 Kerkez – Osztályzat: 7,5
Rengeteg energiával játszott. Bár támadásban Kerkez nem sokat tett hozzá, védekezésben kiemelkedően teljesített a tehetséges szélső Minteh ellen.
🇬🇧 onefootball.com
🇭🇺 Szoboszlai – Osztályzat: 8,0
A magyar válogatott csapatkapitánya remek formában futballozott, magabiztosan mozgott a pályán, legyen szó a középpályáról vagy a védősorról.
🇭🇺 Kerkez – Osztályzat: 7,0
A magyar válogatott védője remekül teljesített, és ismét kiváló teljesítményt nyújtott a védősor szélén. Legyen szó a támadások előkészítéséről vagy a védekezésről, játékával újabb lépést tett a helyes irányba.
Zárszó
Szoboszlai Dominik ismét, immár sokadszor bizonyította sokoldalúságát, meghatározó szerepét a Liverpool csapatában: mind a középpályán, mind a hátvédsorban jó teljesítményt nyújtott. Remélhetőleg a sérülése nem komoly, minden estre mikor megsérült elővigyázatosságból jobb lett volna azonnal lehozni.
Reméljük a legjobbakat, de valamennyi pihenőt neki is kéne adnia Slotnak, mert ennek így nem lesz jó vége. Minél leterheltebb a szervezet, annál nagyobb a sérülésveszély. Eddig mind a bajnokságban, mind a BL-ben minden meccset végigjátszott, nem akármilyen tempójú sorozatokban, és még ott voltak a válogatott meccsek is. Hosszú még a idény, jó lenne kicsit jobban kímélni! Ő sem gép!
Kerkez Milos teljesítménye mindenképpen örömteli, reméljük így folytatja, és szép folyamatosan, apránként fejlődik, és belenő a Liverpoolba!
Kép forrása: mlsz.hu
