Szoboszlai, a magyar válogatott, vb-tanulságok és az Infantino-kérdés – Interjú a Futball Mágia alapítójával (3. rész)

Nagyinterjúnk harmadik, befejező részében a jövő felé fordulunk, a horizontot pedig a nemzetközi és a globális futball színterére tágítjuk. Kecskeméti Péterrel, a Futball Mágia alapítójával ezúttal a magyar válogatott előtt álló Nemzetek Ligája-feladatokról, Szoboszlai Dominik fejlődési ívéről és a világbajnoki álmok realitásáról beszélgetünk. Emellett górcső alá vesszük a 2026-os világbajnokság szakmai és strukturális tanulságait, a formátumbővítés határait, valamint a Gianni Infantino vezette FIFA körüli vitákat és a 2027-es tisztújítás kihívásait is – zárásként pedig kiderül, milyen szerepet szán magának Péter a hazai futballközegben a következő években.

Hamarosan kezdődik a következő Nemzetek Ligája-sorozat. Mit vársz a magyar válogatottól Ukrajna, Észak-Írország és Georgia ellen? Milyen eredménnyel lennél elégedett?

Amikor valaki magára húzza a címeres mezt, az eredmény valamilyen szinten mindig fontos. Legyen szó barátságos mérkőzésről vagy éppen a Nemzetek Ligájáról, a pályán vérrel-verejtékkel kell küzdeni a hazáért. 

Mégis azt gondolom, hogy ebben a sorozatban számomra nem feltétlenül az eredmény lenne az elsődleges. Sokkal fontosabbnak tartanám, hogy a szövetségi kapitány merjen kísérletezni, és ha vannak olyan játékosok a radarján, akik a következő Európa-bajnoki selejtezőkön vagy valamivel távolabb tekintve a világbajnoki kvalifikáció során szóba jöhetnek, akkor kapjanak valódi lehetőséget. Nézzük meg, kikre lehet hosszabb távon számítani, próbáljunk ki fiatalokat, és ne egy görcsös, „csak ne kapjunk ki” típusú játékfelfogás határozza meg a mérkőzéseinket. Szeretném azt látni, hogy bátran próbálunk labdával is dominálni, kezdeményezni és támadó futballt játszani.

Persze jó lenne visszajutni az A ligába, és a sorozatnak az Európa-bajnoki kvalifikáció szempontjából is lehet jelentősége, de én mégsem kizárólag az eredményre helyezném a hangsúlyt.

Szoboszlai Dominik esetében szerinted még mindig felfelé ívelő pályáról beszélhetünk, vagy most már elsősorban a stabilitás a kérdés?

Dominik még mindig csak 25 éves, ezért szerintem bőven beszélhetünk további fejlődési potenciálról. Az előző idényben egy meglehetősen döcögősen működő Liverpoolban is megmutatta, mire képes, és mára a világ élvonalába tartozó középpályások között tartják számon.

Most ráadásul Andoni Iraola személyében egy olyan szakember érkezett Liverpoolba, akinek futballfilozófiája, játékstílusa, magas intenzitásra épülő szemlélete és mentalitása szerintem kifejezetten közel áll Dominik erősségeihez. Ezért azt gondolom, hogy még mindig van benne lehetőség arra, hogy egy újabb szintet lépjen, és a következő idényben akár gólokban és gólpasszokban is még többet tegyen hozzá a közöshöz. Ehhez persze az is kell, hogy csapatszinten sikeresebb szezonja legyen a Liverpoolnak. 

Az új, hosszú távú szerződése pedig szintén azt mutatja, hogy a Liverpoolnál továbbra is az egyik legfontosabb szerepet szánják neki, a Mersey-parti klub szurkolói pedig láthatóan nagyon kedvelik, ami komoly stabilitást és biztonságot is jelenthet számára. Egy klub- és környezetváltás ezen a szinten mindig hordoz magában kockázatot, ettől függetlenül azon sem lepődnék meg, ha két-három év múlva, 27–28 évesen elérkezne számára egy olyan lehetőség, amikor akár egy újabb lépcsőfokot jelentő klubváltás is szóba kerülhet. Amit Szoboszlai Dominik mára elért, önmagában is óriási teljesítmény, amire az egész ország büszke lehet.

Szerinted megvan a jelenlegi magyar keretben a potenciál ahhoz, hogy 2030-ban kijussunk a világbajnokságra?

A jelenlegi magyar válogatott esetében továbbra sem gondolom, hogy a 2030-as világbajnoki kijutást egyértelmű realitásként vagy elvárásként kellene kezelnünk. Viszont vannak olyan fiatal játékosaink, akik, ha a következő három-négy évben megfelelő ütemben fejlődnek, és beváltják a hozzájuk fűzött reményeket, akkor jóval közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy azt mondhassuk: ebben a keretben már valóban megvan a világbajnoki szerepléshez szükséges potenciál. Ettől függetlenül nagyon boldog lennék, ha sikerülne.

Persze ki tudja, addigra pontosan hány csapatos lesz a világbajnokság, de ezzel most nem is szeretnék különösebben foglalkozni. Én hosszabb távon inkább 2034-et jelölném meg olyan célként, amelyre tudatosan lehetne építkezni. Ahhoz viszont, hogy addigra ténylegesen reális elvárássá váljon a kijutás, itthon is számos területen komoly változásokra lesz szükség.

Egy hónappal a 2026-os világbajnokság után milyen főbb szakmai, taktikai tanulságokat vonnál le a tornáról? Kik okozták a legnagyobb pozitív vagy negatív meglepetést, és szerinted a játék képe alapján valóban a legjobb csapat ért fel a csúcsra?

Számomra a spanyol válogatott teljesen megérdemelten nyerte meg a világbajnokságot. Hozzám alapvetően ez a futball áll a legközelebb: amikor egy csapat elsősorban labdával akar kontrollálni egy mérkőzést – ebben az esetben pedig gyakorlatilag egy teljes világbajnokságot. A spanyoloknál ráadásul ez nem öncélú labdabirtoklást jelentett, hanem folyamatos területnyerést, megfelelő struktúrát és nagyon intenzív reakciót labdavesztés után.

Taktikai szempontból ezen a világbajnokságon is egyre inkább azt lehetett látni, hogy ma már önmagában nagyon keveset mond el egy csapatról, hogy papíron 4–3–3-ban, 4–2–3–1-ben vagy bármilyen más rendszerben áll fel. Sokkal fontosabb, hogy labdával milyen struktúrát alakít ki, hogyan próbál területet nyerni, illetve labda nélkül milyen alakzatban védekezik. A kiinduló formáció ezért sok esetben már tényleg csak egy alap, amely a mérkőzés különböző fázisaiban folyamatosan átalakul.

Pozitív meglepetésként mindenképpen Norvégiát emelném ki, még akkor is, ha a keretük minőségét látva a jó szereplésük talán már nem volt teljesen váratlan. Számomra azonban nem pusztán maga a menetelésük érdekes, hanem az is, ami mögötte van. Az elmúlt évtizedben nagyon tudatos építkezés zajlott a norvég futballban, komoly hangsúllyal a játékos- és edzőképzésen, ennek pedig most már a válogatott szintjén is jól látható az eredménye. A kiváló szereplésükre én nem egyszeri fellángolásként, hanem egy hosszabb folyamat pozitív visszaigazolásaként tekintek, amiért óriási tisztelet jár nekik.

Hogyan vizsgázott a gyakorlatban a 48 csapatos formátum? Mit gondolsz azokról a hangokról, amelyek már a 64 csapatos bővítést vetítik előre – hol van az a határ, ahol a mennyiség már egyértelműen a futball és a torna minőségének a rovására megy?

Az én olvasatomban összességében jól vizsgázott a gyakorlatban a 48 csapatos formátum. Egy kicsit így is túl soknak éreztem a mérkőzések számát, elképesztően nehéz volt végigkövetni az egész tornát annak, aki erre vállalkozott. Ellenben azok a válogatottak, amelyekről előzetesen azt gondolhattuk, hogy esetleg jelentősen ronthatják majd a torna színvonalát, szinte kivétel nélkül helytálltak.

Nálam nagyjából itt húzódik az a határ, ahol a mennyiség még nem feltétlenül ment a minőség rovására. A 64 csapatos világbajnokságot viszont már túlzásnak vélem. Szerintem az nemcsak a torna általános megítélésének, hanem magának a világbajnoki kijutás presztízsének is árthatna. Egy világbajnokság értékéhez ugyanis az is hozzátartozik, hogy ne legyen magától értetődő dolog kijutni rá.

Gazdasági szempontból persze könnyen lehet, hogy egy 64 csapatos torna még vonzóbb lenne a szervezők számára, de már az idei világbajnokságon is érezhető volt, hogy bizonyos pontokon a futball egyre inkább összemosódik a showbiznisz világával – ezt pedig nem tartom jó iránynak.

Gianni Infantino elnöki ténykedését egyre több bírálat éri: elég csak a Balogun-ügyre, a vb-döntő megnyújtott szünetére vagy a magántőke bevonását célzó, azóta elbukott vitatott terveire gondolni. Hogyan értékeled az eddigi munkáját? 

Infantino üzleti eredményeit mindenképpen el kell ismerni, hiszen vezetése alatt a FIFA pénzügyileg rendkívül sikeres időszakot élt meg. Azonban egy FIFA-elnök feladata nem pusztán az, hogy egyre nagyobb üzletet építsen a futball köré, hanem az is, hogy megőrizze a játék hitelességét, függetlenségét és presztízsét. Jelenleg ezeken a területeken érzem a legnagyobb hiányosságokat Infantino vezetésében.

2027-ben jön a FIFA-elnökválasztás. Látsz reális esélyt arra, hogy Infantino kihívót kapjon és elbukjon, vagy jelenleg nincs valódi alternatíva a nemzetközi futballpolitikában?

Néhány hónappal ezelőtt valószínűleg azt mondtam volna, hogy nincs reális alternatívája Infantinónak, az elmúlt időszak eseményei után azonban ezt már nem jelenteném ki ennyire egyértelműen. Láthatóan egyre komolyabb ellenállás formálódik vele szemben, és már potenciális kihívók nevei is felmerültek. Ettől függetlenül továbbra is jelentős támogatottsággal rendelkezik a nemzetközi futballban, ezért szerintem a legnagyobb kérdés az lesz, hogy az ellenzői képesek-e egyetlen, hiteles és erős jelölt mögé felsorakozni.

Végül egy személyes kérdés: hol látod magad és a Futball Mágiát öt év múlva?

Az oldal sosem cél volt az életemben, hanem egy eszköz arra, hogy a gondolataim és a hangom eljuthassanak olyan emberekhez, akik esetleg profitálhatnak belőlük. Az elmúlt időszakban rengeteg szakembertől tanulhattam és folyamatosan fejleszthettem a tudásomat, így bízom benne, hogy akár a közel-, akár a távolabbi jövőben egy egészséges szakmai közegben a munkámmal én is segíteni tudom majd a magyar labdarúgást.

Szerkesztői zárszó

Köszönöm szépen Kecskeméti Péternek az alapos, kendőzetlenül őszinte beszélgetést és a mélyreható szakmai meglátásokat. A háromrészes interjú során kirajzolódó kép tanulsága egyértelmű: legyen szó a magyar utánpótlás problémáiról, a hazai edzőképzés anomáliáiról, a válogatott előtt álló kihívásokról vagy a globális futballüzlet túlkapásairól, a valódi fejlődés alapja a nyitottság, a szakmaiság és a kritikus szembenézés. Péter és a Futball Mágia története jól mutatja, hogy a párbeszéd elindításához és a rendszer határainak feszegetéséhez nem pozíciókra, hanem tudatos gondolkodásra és elhivatottságra van szükség.

A kérdés már csak az, hogy lesz-e valódi szemléletváltás a magyar labdarúgásban, elindul-e egy olyan egészséges és értékalapú közeg megteremtése, amelyben nemcsak álmodozunk a nemzetközi elismertségről, hanem képesek vagyunk tenni is érte.

Magyarország számára talán ez a legfontosabb üzenet: önreflexió nélkül nincs megújulás, megújulás nélkül pedig nincs tartós felzárkózás a nemzetközi élmezőnyhöz.

Horváth Zsolt
a valogatottfoci.hu alapítója és szerzője