A „magyar Modrić” ismét villant: Farkas Erik duplázott a Liverpoolban! – profi szerződés a láthatáron

Tovább folytatja lendületes fejlődését a Liverpool fiatal magyar labdarúgója, Farkas Erik. A mindössze 16 esztendős középpályás a 2025/26-os idényben már az idősebbek között is bizonyította tehetségét: kreatív, érett játékával és átlagon felüli játékintelligenciájával hívta fel magára a figyelmet. Erik azonban úgy tűnik, idén még magasabbra tette a lécet.

A Liverpool U18-as csapata szombaton felkészülési mérkőzésen 4–1-re győzte le a Swansea City korosztályos együttesét a Kirkby Akadémián, a siker egyik főszereplője pedig a magyar tehetség volt. Farkas kétszer is eredményesnek bizonyult, így már a felkészülési időszakban jelezte: készen áll arra, hogy újabb szintet lépjen.

A mérkőzés összefoglalója

A Vörösök már a találkozó elején nyomás alá helyezték a vendégeket: előbb Lucas Clarke szöglet utáni fejesét, majd a jobb oldalon kiugró Farkas Erik lövését kellett védenie a Swansea kapusának.

A találkozó első góljára a 30. percig kellett várni. Farkas a büntetőterületen belül lecsapott a labdára, elvitte a kapus mellett, majd higgadtan a hálóba gurított, megszerezve a Liverpool vezető találatát (1–0).

A második félidő közepén a Liverpool három perc alatt három gólt szerzett, amivel gyakorlatilag eldöntötte a találkozót. A gólzáporból Farkas Erik is kivette a részét: egy tetszetős akció végén Lee Forrester sarokpasszát váltotta gólra, megszerezve saját második, csapata negyedik találatát (4–1).

Farkas Erik pályafutása és a kiváló 2025/2026-os szezon

A Szegeden született Farkas Erik 2021 óta nevelkedik a Liverpool akadémiáján, ahová azt követően került, hogy családja 2020-ban munkaügyi okokból Angliába költözött. A sportolói háttér a családban is meghatározó: bátyja, Farkas Patrik tavaly a Blackburn Rovers korosztályos csapatát erősítette, korábban szerepelt a magyar U19-es válogatottban. Édesapjuk, Farkas Csaba korábbi magyar utánpótlás-válogatott labdarúgó, aki már 16 évesen bemutatkozott az NB III-ban, pályafutását azonban egy sérülés akadályozta meg. A futballtól azonban nem szakadt el: ma már fiait támogatja abban, hogy elérjék azt, ami neki sérülése miatt nem sikerült, hogy profi labdarúgókká váljanak.

Érdekesség, hogy Farkas Csaba Pisont István unokatestvére. A 31-szeres magyar válogatott labdarúgó pályafutása során a Honvéddal három, az izraeli Beitar Jeruzsálemmel pedig két bajnoki címet nyert.

Erik a 2025/2026-os idényben mindössze 16 évesen az idősebbek között futballozva vált a Liverpool U18-as csapatának egyik fontos játékosává. A korosztályos Premier League-ben 20 mérkőzésen lépett pályára, ezeken hét gólpasszt jegyzett, amivel a Liverpool házi rangsorának élén végzett.

Az U18-as bajnoki szereplés mellett a nemzetközi porondon is fontos mérföldkőhöz érkezett. 2025. december 9-én, az Inter elleni UEFA Ifjúsági Bajnokok Ligája-mérkőzésen mindössze 16 évesen és három hónaposan lépett pályára csereként.

Ezzel megelőzte Szoboszlai Dominikot, aki 2017-ben, 16 évesen és 336 naposan mutatkozott be a sorozatban az RB Salzburg színeiben. Farkas így jelenleg a legfiatalabb magyar játékos, aki pályára lépett az UEFA Ifjúsági Bajnokok Ligájában – újabb jeleként annak, hogy fejlődése az elmúlt idényben látványos ütemben haladt.

Profi szerződés kilátásai

Farkas Erik töretlen fejlődése a Liverpool akadémiáján is egyre nagyobb figyelmet kap. A fiatal magyar számára fontos mérföldkő volt, amikor 2026 júniusában az Anfielden, a klublegenda Sir Kenny Dalglish jelenlétében aláírta elsőéves akadémiai ösztöndíjas szerződését. A megállapodás egy kétéves képzési program része, amely a magas szintű futballképzést a tanulmányokkal ötvözi.

A Liverpool azonban ennél hosszabb távon is számol a magyar tehetséggel. A klub már korábban megkezdte a tárgyalásokat Farkas Erik képviselőivel egy hosszabb távú profi szerződésről, így a következő időszak egyik legfontosabb kérdése az lehet, mikor kerülhet sor a megállapodás véglegesítésére.

A tárgyalások már 2025 novemberében megkezdődtek. Farkas szeptemberben tölti be 17. életévét, és amennyiben létrejön a megállapodás, a profi szerződés ekkor léphet életbe az angol szövetség és az UEFA vonatkozó előírásainak megfelelően. A jelenlegi akadémiai ösztöndíjas megállapodás után a profi kontraktus újabb jelentős lépést jelentene számára az akadémiai futballból a felnőttszint felé.

Stílus, képességek és összehasonlítások

Farkas Erik több poszton is bevethető, megállja a helyét a hatos, a nyolcas és a tízes pozícióban is. Kiemelkedő a játékintelligenciája, kiválóan olvassa a játékot, jók a mélységi passzai, gyors, robbanékony, sokat fut, technikailag rendkívül képzett, vannak akik Eriket Luka Modrichoz és Bernardo Silvához hasonlítják.

Magyar vagy angol válogatott?

A fiatal tehetséget mind a magyar, mind az angol szövetség szívesen látná soraiban. Bár Erik már az angol U16-os, majd U17-es korosztályos válogatottban is pályára lépett, ez azonban önmagában még nem jelenti azt, hogy véglegesen elkötelezte volna magát az angol nemzeti csapat mellett. A vonatkozó FIFA szabályok értelmében továbbra is lehetősége van arra, hogy a későbbiekben magyar színekben szerepeljen.

Édesapja, Farkas Csaba korábbi nyilatkozata szerint a Liverpoolnál azt javasolták, hogy Erik fejlődése szempontjából előnyösebb lehet, ha az angol korosztályos válogatottban futballozik. A végleges döntés azonban ebben a kérdésben még nincs.

Zárszó

A mindössze 16 esztendős Farkas Erik fejlődési íve és eddigi teljesítménye egyértelműen jelzi, hogy a magyar labdarúgás egyik legígéretesebb fiatal tehetségéről van szó. A Liverpool akadémiáján mutatott érett játéka, az UEFA Ifjúsági Bajnokok Ligájában elért rekordja és a profi szerződés lehetősége egyaránt azt jelzik, hogy megvan benne a potenciál ahhoz, hogy a legmagasabb szintre jusson.

Ugyanakkor fontos helyén kezelni a történteket. Erik komoly tehetség, de még nagyon hosszú út áll előtte, és pályafutása során számos kihívással kell majd megküzdenie. Hogy meddig juthat a futballpályán, azt ma még lehetetlen megjósolni. Az azonban már most látható, hogy játékát és fejlődését a következő években is érdemes lesz kiemelt figyelemmel követni.

Kiemelt kép forrása: mlsz.hu

Ajánlott