„Nem finomhangolásra, hanem radikális változásokra van szükség a magyar futballban” – Interjú a Futball Mágia alapítójával (2. rész)

Kecskeméti Péter a Futball Mágia indulása óta rendszeresen feszegeti a magyar labdarúgás kényes kérdéseit, de saját története is szorosan összefonódik azokkal a problémákkal, amelyekről beszél: kétszer jelentkezett az MLSZ Grassroots alap edzőképzésére, és egyik alkalommal sem nyert felvételt.

Interjúnk mostani, második felvonásában – az első rész folytatásaként – szóba kerül, mikor érdemes egy 15–16 éves magyar tehetségnek külföldre szerződnie, kik lehetnek a következő évek meghatározó magyar fiataljai, és miért gondolja Péter, hogy az edzők kiválasztásánál az emberi tényezőknek is sokkal nagyobb szerepet kellene kapniuk. Emellett részletesen beszél a Grassroots-felvételin szerzett tapasztalatairól, Marco Rossi megítéléséről, valamint a magyar válogatott és a hazai képzési rendszer legnagyobb strukturális hiányosságairól.

Jobb, ha egy 15–16 éves magyar tehetség külföldre szerződik, vagy érdemesebb még Magyarországon maradnia, és csak később váltani?

Az én megközelítésemben erre a kérdésre nincs általánosan érvényes jó vagy rossz válasz. Minden játékos más karakter, más fejlődési szakaszban van, és természetesen minden egyes külföldi lehetőség is más szakmai környezetet kínál. Van olyan 15–16 éves játékos, akinek egy adott ajánlat olyan fejlődési perspektívát jelent, amelyet érdemes megragadnia és mennie kell, míg más esetben a további itthoni fejlődés lehet a jobb döntés.

Egy ilyen váltás sikerességét rengeteg, egymással összefüggő tényező befolyásolja: a játékos személyisége és mentális érettsége, a családi háttér, az önállóságra való képessége, az itthoni kötődései, az aktuális élethelyzete, illetve mindenekelőtt az, hogy a külföldi klub milyen konkrét szakmai tervet és fejlődési utat kínál számára. Önmagában tehát az, hogy valaki fiatalon külföldre szerződik, sem garanciát a sikerre, sem automatikusan rossz döntést nem jelent.

Azt is fontosnak tartom, hogy egy ilyen döntést ne végleges, visszafordíthatatlan lépésként kezeljünk. Ha egy játékos fiatalon külföldre kerül, de néhány év múlva úgy alakul, hogy hazatér, attól még a kint megszerzett szakmai, emberi és kulturális tapasztalatok később ugyanúgy értéket jelenthetnek számára, – amire bőven láthattunk is példát az elmúlt években.

Kik azok a 20 év alatti magyar játékosok, akikre szerinted a következő években különösen érdemes lesz figyelni?

A Somogyi testvérpárt, Kovács Bendegúzt, Vasiljevic Andrejt, Farkas Timótot és Bősze Leventét mindenképpen kiemelném, bár ezzel aligha okozok nagy meglepetést, hiszen a Somogyi testvérek kivételével valamennyien külföldi szakmai közegben pallérozódnak.

2022-ben és 2026-ban is jelentkeztél az MLSZ Grassroots alap edzőképzésére, de egyik alkalommal sem nyertél felvételt. Mi történt pontosan a két felvételin, és hogyan élted meg az elutasítást?

Így van, 2022-ben jelentkeztem az MLSZ által indított grassroots alap edzői képzésre. Mondhatom, akkoriban még naivan, de kellő magabiztossággal érkeztem a felvételi napra, bízva abban, hogy a gyakorlati részen nyújtott 100%-os teljesítményem hitelesen tükrözi professzionális labdarúgói múltamat és felkészültségemet. A szóbeli meghallgatáson a bizottság előtt egyértelműen megfogalmaztam: ambiciózus, tudatosan építkező fiatal szakemberré szeretnék válni, aki hosszú távon képzeli el a jövőjét az edzői pályán, és aki számára az elmúlt 15 évben a futball a mindennapok meghatározó része volt.

Már a szóbeli meghallgatáson is elhangzott egy számomra kissé meglepő mondat: „Nagyon fiatal vagy még, menjél inkább egyetemre.” Nagyjából 100–120 jelentkezőből végül körülbelül 25–30 fő nyert felvételt, én pedig nem kerültem be a képzésre.

A kiválasztási folyamatról – amely saját megítélésem szerint több ponton is erősen szubjektív szempontokra épül – talán jobb, ha részletesebben nem fejtem ki a véleményemet. Mindössze két kérdést tennék fel, amelyeket már a bemutatkozó posztomban is megfogalmaztam: Kiből, miért és mi alapján lehet labdarúgóedző? Valóban a kompetencia és a szakmai tudás alapján működik a kiválasztási rendszer? Az én tapasztalataim és benyomásaim alapján erős kétségeim vannak afelől, hogy minden esetben így lenne.

2026 februárjában ismét jelentkeztem ugyanerre az MLSZ által indított grassroots alap edzői képzésre. A gyakorlati feladatsort immáron kivezették a felvételi eljárásból, helyette egy 25 kérdésből álló írásbeli teszt várt a jelentkezőkre, amelyet ismét közel 100%-os eredménnyel teljesítettem. Hozzá kell tennem, hogy maga a kérdéssor szerintem már-már komolytalanul egyszerű volt; nehéz volt úgy tekinteni rá, mint egy valódi szakmai alkalmasságot mérő feladatsorra.

Ezután jött a szóbeli „megmérettetés”, ahol lehetőségem nyílt bemutatni a szakmai látásmódomat, a labdarúgói pályafutásomat és a futball iránti elkötelezettségemet, valamint azt, hogy hosszú távon az edzői pálya aktív, értékteremtő résztvevőjeként szeretnék hozzájárulni a rendszerhez. Természetesen ezúttal sem nyertem felvételt. Ekkor már több tízezer ember követte a tartalmaimat, ami számomra egyfajta szakmai visszaigazolást is jelentett, így az újbóli elutasítás közel sem érintett olyan érzékenyen, mint 2022-ben – ráadásul valahol számítottam is rá.

Amikor megírtam a történetedet a valogatottfoci.hu-n, többen is jelezték, hogy hasonlóan jártak. Rendszerszintű problémáról van szó?

Meggyőződésem, hogy nem elszigetelt esetekről beszélünk. Mondhatom, az elmúlt egy évben sokan fordultak hozzám, legyen szó a magyar futball rendszerén belül vagy azon kívül dolgozó emberekről. Azt gondolom, hogy amit nyilvánosan látunk ezzel kapcsolatban, az csupán a jéghegy csúcsa. 

A megkeresések között vannak különböző problémák és hasonlóan abszurd történetek, amelyeket nyilvánosan nem mernek, nem akarnak vagy nem tudnak felvállalni, mert adott esetben a saját egzisztenciájukat kockáztatnák vele. Így ezek a történetek gyakran privát üzenetekben jutnak el hozzám. 

Vannak olyan szakemberek is, akik egyszerűen csak a futballról szeretnének beszélgetni, mert úgy érzik, hogy a saját szakmai környezetükben nincs igazán lehetőségük arra, hogy nyíltan megosszák a nézőpontjukat, tapasztalataikat vagy akár a kételyeiket. Én ennek utólag kifejezetten örülök, mert az oldalnak köszönhetően rengeteg különböző szakmai háttérrel és tapasztalattal rendelkező embert ismertem meg, akiktől én magam is folyamatosan tanulhatok és bővíthetem a szakmai tudásomat.

Mit gondolsz, mi alapján kellene kiválasztani azokat, akikből később gyerekekkel dolgozó edzők lesznek?

Én úgy gondolom, hogy Magyarországon még mindig rettentően keveset foglalkozunk az edzői alkalmasság emberi oldalával. Természetesen elengedhetetlen a megfelelő futballszakmai tudás, de egy gyerekekkel dolgozó szakember esetében legalább ennyire fontosnak tartom a szociális kompetenciákat, a kommunikációs készséget, az empátiát, a vezetői képességeket és az érzelmi intelligenciát.

Egy utánpótlásedző ugyanis nem egyszerűen fiatal futballistákat képez, hanem fejlődésben lévő gyerekekkel dolgozik. Tudnia kell, hogyan kommunikáljon különböző személyiségekkel, hogyan adjon visszajelzést, hogyan kezeljen konfliktusokat, kudarcot vagy éppen sikert, és hogyan teremtsen olyan közeget, amelyben a gyerek mer hibázni, kérdezni és önmaga lenni.

Ezért én a kiválasztásnál nemcsak azt vizsgálnám, hogy ki mennyit tud a futballról, hanem azt is, hogy milyen ember, hogyan gondolkodik a gyerekekről, milyen vezető, hogyan kommunikál, és milyen hatást képes gyakorolni egy fiatal személyiségének fejlődésére. A szakmai kompetencia nélkülözhetetlen, de önmagában szerintem messze nem elegendő.

Ha holnap az MLSZ vezetése azt mondaná neked: „Péter, szeretnénk meghallgatni, mit csinálunk rosszul”, mi lenne az első három dolog, amit elmondanál nekik?

Hiszem és tudom, hogy vannak nálam jóval kompetensebb, sokkal nagyobb tapasztalattal és szakmai tudással rendelkező szakemberek itthon, akik bizonyára háromnál jóval több dolgot tudnának felsorolni. Én ugyanis azt gondolom, hogy jelenleg nem egyszerű finomhangolásra, hanem több területen radikális változásokra lenne szükség.

Ha mégis egyetlen dolgot kellene elsőként kiemelnem, az a szakemberképzés és általában a humánerőforrás-fejlesztés teljes újragondolása lenne. Én megnyitnám a tanulás lehetőségét mindenki előtt, aki hajlandó időt, energiát és pénzt áldozni arra, hogy fejlődjön. 2026-ban szerintem nem lehet kiváltság a szakmai tudáshoz és a képzéshez való hozzáférés – ha pedig valahol mégis szükség van kiválasztásra, annak egyértelműen szakmai kompetencián és alkalmasságon kellene alapulnia.

Úgy vélem, az lenne a helyes irány, ha szélesre tárnánk a kapukat, lehetőséget adnánk mindenkinek a tanulásra, majd a szakmai teljesítmény és a rendszer természetes szelekciója döntené el, hogy ki meddig képes eljutni. 

A radikális változásokon pedig többek között arra is gondolok, hogy véleményem szerint az egész magyar futballrendszert újra kellene gondolni. Az, hogy a szövetség, illetve a különböző szintű és besorolású klubok sok esetben inkább egymás ellenfeleiként – sőt, olykor ellenségeikként -, mintsem egymást segítő partnerekként tekintenek egymásra, mind az utánpótlás-nevelés, mind pedig a magyar futball egészének hosszú távú fejlődése szempontjából óriási probléma.

Rivalizálni természetesen lehet, és kell is, de nem feltétlenül abban, amiben sokszor mi tesszük. „Az a hajó, amely nem tudja, melyik kikötőbe tart, annak egyik szél sem kedvez.” Mi pedig, úgy érzem, hosszú évek óta lehorgonyoztunk az óceán közepén, és egyik part felé sem tartunk. Voltak ugyan egyéni próbálkozások, de azok rendre meghiúsultak, ugyanis ezt a bárkát végső soron a nagy többség mozgatja – vagy éppen tartja egy helyben.

Hogyan élted meg, hogy Magyarország ismét lemaradt a világbajnokságról?

Természetesen csalódott voltam, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy meglepett. Nyilván jó lett volna továbbjutni a csoportból, ugyanakkor azt is látni kellett, hogy onnantól még két rendkívül nehéz pótselejtezős mérkőzés választott volna el minket a világbajnokságtól. Talán az még fájóbb lett volna, ha végül közvetlenül a kijutás kapujában bukunk el.

Azt viszont fontosnak tartom, hogy én a lemaradás okait nem az írek elleni mérkőzés utolsó tíz másodpercében keresném. A problémát ezért szerintem nem egyetlen negatív, peches pillanatból, hanem jóval tágabb összefüggéseiben érdemes vizsgálni. 

Amikor egy ekkora futballtradícióval, hagyományokkal és örökséggel rendelkező ország, mint Magyarország, immár negyven éve nem tud kijutni a világ legnagyobb futballszínpadára, akkor azt gondolom, nem tíz centiméterekre vagy tíz másodpercekre kellene leszűkítenünk a probléma gyökereit. Sokkal mélyebben kell keresnünk annak az okait, hogy miért jutunk újra és újra ugyanoda, vagy éppen miért nem haladunk egyről a kettőre, immár hosszú-hosszú évek óta.

Az írek elleni vereség után sokan Marco Rossi távozását követelték. Te hogyan látod: továbbra is ő a megfelelő ember a válogatott szövetségi kapitányi posztjára?

Nem titok, hogy én is inkább azok pártján álltam, akik a váltás mellett érveltek. Nem feltétlenül azért, mert a világbajnoki kijutást mindenáron realitásnak tartottam – mert nem volt az -, és főképp nem azért, mert Marco Rossi rossz munkát végzett volna a válogatott élén az elmúlt szűk évtizedben – sőt, úgy gondolom, hogy hosszú éveken keresztül rendre kihozta a maximumot a rendelkezésére álló keretből.

Egyszerűen azt éreztem, hogy valamelyest megfáradt ez a kapcsolat, és a csapat játékának is szüksége lenne új impulzusokra. Az utóbbi időszakban Rossi egyre nehezebben tudott új színt vinni a válogatott játékába: a papíron gyengébb ellenfelekkel szemben rendre megszenvedtünk, miközben a magasabban jegyzett csapatok ellen időről időre egészen komoly bravúrokat tudtunk elérni. Számomra éppen ez a kettősség jelezte azt, hogy talán elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol egy új szakmai irány mindkét fél számára hasznos lehetett volna.

Szerinted jelenleg mi a magyar válogatott legnagyobb problémája?

Egyértelműen a keret mélysége és minősége. Ez azonban nem egyszerűen a válogatott problémája, hanem sokkal inkább a magyar labdarúgás egészének egyik legpontosabb látlelete. 

Ha végignézzük az elmúlt évek meghatározó válogatott játékosait, feltűnően sok esetben azt látjuk, hogy vagy az édesapjuk és a családi környezetük rakta le a fejlődésük szakmai alapjait, majd viszonylag fiatalon külföldre kerültek, vagy eleve külföldi képzési rendszerben fejlődtek, esetleg honosított játékosként kerültek a magyar válogatottba. Ez önmagában is felvet egy nagyon fontos kérdést: hol vannak azok a nemzetközi szintű játékosok, akiket maga a magyar utánpótlásrendszer nevelt ki?

Szerintem ahhoz, hogy tartósan komolyabb eredményeket érjünk el, és reális célként beszélhessünk a világbajnoki kijutásról, szükségünk lenne nagyjából 13–15 olyan labdarúgóra, aki európai topligában vagy ahhoz közeli színvonalú bajnokságban rendszeresen játszik, jól teljesít, és fontos szerepet tölt be a klubjában. Ha valóban konzisztensen versenyképes válogatottat szeretnénk, ahhoz olyan játékosokra van szükségünk, akik hétről hétre magas színvonalú bajnokságokban, komoly követelmények között futballoznak.

A beszélgetés harmadik, egyben befejező részében a magyar válogatott jövője és a nemzetközi labdarúgás kerül a középpontba. Szó lesz arról, mit vár Kecskeméti Péter a következő Nemzetek Ligája-sorozattól, hogyan látja Szoboszlai Dominik további fejlődési ívét, és mennyire tartja reálisnak a 2030-as világbajnoki kijutást. Emellett górcső alá vesszük a 2026-os világbajnokság szakmai tanulságait, a 48 csapatos formátumot, valamint Gianni Infantino tevékenységét és a 2027-es FIFA-elnökválasztás esélyeit is. A sorozat végén pedig Péter arról is mesél, hol látja magát és a Futball Mágiát öt év múlva.

Horváth Zsolt
a valogatottfoci.hu alapítója és szerzője